Rákász Gergely koncertorgonista ismét Erdélyben koncertezik. A művész ezúttal Lords of the Organ című, vadonatúj műsorát hozza el az erdélyi közönségnek. Erdély nyolc városába érkezik a produkció, a turné április 20-án Nagyszebenben veszi kezdetét és április 28-án Segesváron ér véget érintve Brassót, Sepsiszentgyörgyöt, Gyergyószentmiklóst, Csíkszeredát, Kézdivásárhelyt és Marosvásárhelyt is.

A turné kézdivásárhelyi állomása április 26-án lesz csütörtökön este 18 órától. Belépő 20 lej.

A Lords of the Organ sorozat a hangszer legnagyobb szerzőit és örök életű műalkotásaikat állítja színpadra a következő években. Az Orgona Lordjai olyanok a hangszer történetében, mint egy-egy bíbor színű könyvjelző az örökkévalóság enciklopédiájában. A kötet Bachnál természetesen minden évben kinyílik, majd jobban és kevésbé ismert mesterművek között lapozgatunk, a bravúros orgona átiratok pedig mindig más, nem orgona szerzőt emelnek a Lordok közé. A koncert tehát egyszerre kínál jól ismert klasszikus muzsikákat, friss érdekességeket, és meglepő élményeket a hangszerek királyának udvartartásából.

Rákász Gergely röviden így nyilatkozik az új műsorról: „Tudom, hogy az emberiség sok szempontból menthetetlen, elbutulásától szenvedünk nap, mint nap. Legalábbis, aki egy ilyen cikket a kezébe vesz, az biztosan. De mégis érdemes egy olyan utópiáért dolgozni, amelyben az emberek a buszmegállóban könyvekről és koncertekről beszélgetnek. Micsoda világ volna! Persze ebben nekünk klasszikus zenét játszókak is feladatunk van. Úgy kell vonzóvá tennünk a műfajt, hogy széles közönség által befogadható legyen, de közben ne váljon csinnadrattává. Erre az én válaszom a látványkoncert műfaja, amelyben a zenetörténeti kalandozás, a vetítés mind azt segíti elő, hogy bárki közel tudjon kerülni a klasszikusokhoz. A Lords of the Organ sorozat is ezzel a szemlélettel született. Megmutatni az orgona show hangszer arcát. Ezt a hangszert már a rómaiak is használták nagy fesztiváljaikon, szekéren húzták és tömegeket kápráztatott el egy-egy gladiátor viadalon. Királyok és császárok hallgatták, ott volt Hollywood hőskorában a moziban, és ott tud lenni a ma emberének a kikapcsolódás palettáján is, ha a művész bátran használja.”

A programban:
Idén 120 éve született George Gershwin, billentyűsök méltón ünnepelhetik ezt ikonikus darabja, a Kék Rapszódia műsorra tűzésével. 2010-es teljes zenekari és zongora átiratom orgonára, első volt a világon. Az akkori „Egy Koncert Kékben” látványkoncerteket a Rapszódiával közel 30.000-en nézték meg Európa szerte. A nagyszabású műalkotás idén felfrissítésre került, és új hangszerelésben hallható. A zenetörténeti narrációból kiderül, miképp lehet az, hogy Gershwin az újságból tudta meg, hogy komponálni fog, hogy végzett végül rekord idő alatt, és hogy vajon kék-e a Kék Rapszódia. Egy másik zenei showman is kerek évfordulót ünnepel idén, Antonio Vivaldi 340 éve született. Vajon a „Vörös Pap” tényleg betegeskedett? Vagy mellkasi fájdalmai csak azért jelentkeztek a misék közben, hogy felmentést nyerve a szolgálat alól teljesen a zeneszerzésnek szentelhesse magát? Vivaldi tényleg meg tudott írni annyi idő alatt egy Concerto-t, amíg barátja Velence egyik végéből a másikba sétálva hazaért? Az idei Lords of the Organ hangversenyek az évforduló miatt több műsorszámmal is körülrajongják az olasz mestert. A hallgatóknak pedig a koncertet hallgatva talán kedvük támad felkapni egy maszkot, elveszni a velencei forgatagban, nem tudva, hogy a következő sarkon vajon Isten talál-e rájuk a szépségben, vagy Casanova. Bach mint minden évben idén is műsorra kerül, a szintén évfordulós Debussy, Rossini, Joplin és Bizet művei pedig alkalomszerűen színesítik a műsorokat.