» Kézdivásárhelyi Református Egyházközség

Kézdivásárhelyi Református Egyházközség

Utolsó frissítés: 2017-12-06 07:32:58

Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc) a Kárpát-medence legkeletibb, magyar többségű városa, az egykori Kézdiszék központja. 1849-ben Kantával egyesült, 1949-ben Kézdioroszfalut csatolták hozzá. Ma Nyújtód, Kézdisárfalva és Kézdiszászfalu is hozzá tartozik.
“K.-Vásárhely utolsó bástyája a protestantizmusnak …” írta a településről Orbán Balázs. A város műemléktemploma 1770-1782 között, egy korábbi fatemplom helyére épült. A “régi fatemplom köré építették a kőfalakat, hogy legyen hely az építés ideje alatt is Isten imádására s mikor a kőtemplom készen volt, ajtóin a régi fatemplom bornáit kihodogatták, nagy erőfeszítéssel, meghatóan kegyes leleményességgel.” – olvashatjuk Székely János lelkipásztor bejegyzését a református egyházközség Historia Domusában. Az egyházközség első református lelkipásztora István pap volt 1556-ban, aki katolikus hitről tért a református vallásra. A templom építtetője Nagybaconi Keresztes Máté, esperes, generális notarius, későbbi erdélyi püspök volt, aki 1783 adventjén szentelte fel az új templomot Isten dicsőítésére.

Az 1834-ben pusztító tűzvész megrongálta a több mint két évszázada épült szent hajlékot. az eseményt Pap István, akkori lelkész így örökítette meg: “(A templom) három nagy harangjai a tűz izzó melegében, mintegy a végtelen szerencsétlenség megsiratására könnycseppekké olvadva, magosságokból aláhullottanak”. a tűzvészben odaveszett az egyházközség majd minden vagyona, csuán a kőfalak maradtak meg. Kézdivásárhelyi céhek és a hívek adományaiból 1838-ra sikerült újraépíteni a templomot.

Az 1916-os hathetes román megszállás a templom épületét kevésbé érintette, annál inkább a templomi kegytárgyakat. Ezért azokat nyégykulcsos ládába zárva, a mai kántori lak pincéjében ásta el az akkori lelkipásztor, Kovács Benedek.
A jelenlegi szentélyből, hajóból, toronyból és két portikusból álló 14×44 méter, téglalap alapú épületen a késő reneszánsz, a barokk, és a klasszicista stílus jegyei mind megtalálhatóak. A hajóhoz sokszögzáródású szentély és négy mellékhajó csatlakozik. Az épület elsp tere a hajót egyenlő részekre osztó, ívelre támaszkodó csehsüveg boltozatokkal fedett. A melékhajók felett a karzatok vannak. Az 1000 személy befogadására alkalmas templom jelenleg egyike Erdély legnagyobb templomainak.

A szószékkorona 1843-ban készült.

A templom egyik legértékesebb műkincse a szabadkai származású Kolonics István 1861-ben épített, 14 regiszteres orgonája. A templom nyugati oldalához csatlakozó, barokk stílusú, sisakos tornyot 1846-ban építette Land András, brassói építőmester. Református templom

A Gábor Áron tér dél-nyugati oldalán helyezkedik el az impozáns méretű református műemléktemplom. Az ezer személy befogadására alkalmas templom jelenleg egyike Erdély legnagyobb templomainak. Az Erdély legkeletibb református templomaként számon tartott épület 1770 és 1782 között egy fatemplom helyére épült. “A régi fatemplom köré építették a kőfalakat, hogy legyen hely az építés ideje alatt is Isten imádására s mikor a kőtemplom készen volt, ajtóin a régi fatemplom bornáit kihordogatták, nagy erőfeszítéssel, meghatóan kegyes leleményességgel.” – olvashatjuk Székely János lelkipásztor bejegyzését az egyházközség Historia Domusában. A leírások alapján magas kőfal emelkedett a templom körül, ez védte a templomot. A kőfalon kívül még két bástya volt megtalálható a templom mellett, az egyikben a város, a másikban az eklézsia levéltárát őrizték. Az egyházközség első református lelkipásztora István pap volt, aki katolikus hitről térhetett a református vallásra. A templom építtetője Nagybaconi Keresztes Máté esperes, generalis notarius, későbbi erdélyi püspök volt, aki 1783 adventjén szentelte fel az új templomot Isten dicsőségére. Az 1834-es nagy tűzvészben a református templom is nagy károkat szenvedett: a tetőszerkezet leégett, a papi és a kántori lak, a harangok is áldozatul estek, ugyanakkor a levéltárak is leégtek a bennük őrzött értékes iratokkal, kegytárgyakkal, csupán a kőfalak maradtak meg. A nagy tűzvész után a céhek és a hívek adományaiból a templomot újjáépítették, ez négy évet ölelt fel, 1838-ban lett kész a templom a ma is látható formájában. Az 1916-os hathetes román megszállás a templom épületét kevésdbé érintette, annál inkább a templomi kegytárgyakat. Ezért azokat négykulcsos ládába zárva, a mai kántori lak pincéjébe ásta el az akkori lelkipásztor, Kovács Benedek.
A jelenleg, szentélyből, hajóból, toronyból és két portikusból álló, 15×44 méter, téglalap alapú épületen a késő reneszánsz, a barokk és a klasszicista stílus jegyei mind megtalálhatók. A hajóhoz sokszögzáródású szentély és négy mellékhajó csatlakozik. Az épület első tere a hajót egyenlő részekre osztó ívekre támaszkodó csehsüveg boltozatokkal fedett. A mellékhajók felett karzatok vannak. A bejárat mellett elhelyezkedő sisakos torony háromszintes. Ezt a nagy tűzvész után a brassói Land András építőmester vezetésével építették, 1846-1854 között. A torony alsó két szintje az átépítést követően klasszicista stí