» Csak mi és a pálya by Freego

Január utolsó napján, néhány sör és rövid tömény villantotta ötlet alapján elhatároztuk, hogy útra kelünk felfedezni a hargita azon részét amit a Madaras hargitának kereszteltek. Infoként három dolog szolgált: a nagy hó, a nem tiszta útvonal és, hogy csuszni szeretnénk egy jót.
Azonban ahogyan az ütős bulik általában kezdödnek, időbeli csuszással, baljós gondolatokkal füszerezve, hangulat eséssel tele, térkép és navi nélkülőzésével indult ez a kiruccanásunk is. Kovászna megyével a hátunk mögött, hargita megye övezetében egy intéssel megszünt minden negativ hang és beköszöntött a tél ajéndékozta nagy hó tudata. Nyeltük a kilométereket, rodtuk az útat amig csak elértünk a főútról való letérőhöz  (mind ez egy elsődleges idegen informátor segitségével). Majd a falu között, a low rider érzést nyujtó egysávoson bojongva, néhány újabb informátorokat megkérdezve kivergöttünk és a semmi közepén találtuk magunkat egy jármű ösvénnyel alattunk. Tudtuk, hogy addig kell mennünk mig egy hegy tetőt elnem érünk. Igy is történt, addig mentünk amig már egyre magassabra kellet kapaszkodnunk, és ahogyan egyre közelebb kerültünk a célhoz, egyre több kihívás álta útunkat. A téli gumi egyre inkább kezdte feladni a vivodást a csúszós hóborította jéggel, a kerékre felcsatolható hólánc hiánya érzödött, igy a tetötől kb. 5 km-re kifogott rajtunk egy csupasz jég birtokolta kanyar. Ekkor egy 2 perces tanakvás útán a megfordulás és hajrá hargita fürdő ötlete dominált. A bemelegíttő csuszást azonban az úton lefele megkeztük, majd be a járműbe és irány. . .
Újabb néhány kilométert a hátunk mögött tudva, elértünk hargita fürdő letéröjéhez, itt már az út megszórása kiküszöbölte a hólánc hiányát. Egy kissé elsődleges hely volt a többség számára, de épp ez tette a habot a tortára. A két kizárolag sipályát elhagyva már jött is a lejtő, csatolhattuk a board-okat és csuszhattunk is, egy keskeny, tekervényes ösvény nyujtotta szabad lovaglás érzése vezetett el minket a harmadik, közép fokozatú pályához. Az első benyomás a rég nem használatot tükrözte, a felvonón szunyált a hó, a csendben csak az enyhe csalogató szellő hangja halatszodott, sehol egy lélek, csak mi és a pálya.
Barátkoztunk a pálya rejtelmeivel, néhány simma csúszás majd egy kisebb természet nyujtotta trambulinon feltalatuk az idő megállását avagy épp szaladását. Ekkora már mintha a semmiből előtünő hangok is azt sugalták, hogy vannak itt még hódeszka nyújtotta élményt élvező személyek. Még került négy csikszeredai rider az elhagyatott pályán, akik ugyancsak a friss hó hullámaít élvezték. Csatlakoztak ők is a megdob, kirugom magam, egy jobra egy balra fogás, majd landolás fertőzéshez. Igy már 8-an éreztük a ritmust, mind addig amig már a szürkület előjátéka elő nem jött. Ekkor már séta a vissza fele lecsuszott ösvényen, majd a fürdő egy szép, kellemes, tágas fa kocsmájában megpihenés az egyik legjobb forralt bor mellett, mesélés és ujabb kaland szövése zárta az ótt elszált időt. Az “autózás hazafele” részt egy kis dubstep, breakz, nyugis ritmusai követték.
Tanulságként, hólánc nélkül magasabbra ne nagyon indulj, ha indulsz legyen kötél, hogy felfele is csuszhass, vigyél magaddal több energia italt, fogyasszad is, ne légy másodnapos, ha az vagy, legyen nállad egy kiss fájdalom csillapító, találd meg a zürzavarban az összhangot, a bonyodalomban az egyszerüséget és már is szól az ütem benned.