Alig pár napja érkeztünk haza a Balatonszabadi Sóstó Nemzetközi diáktáborból, de még most is az ott átélt kellemes élmények hatása alattt vagyunk. Nem győzzük mesélni szüleinknek, barátainknak a rengetek dolgot, amit ott láttunk, amit átéltünk, s ami velünk ott történt.
Július 11-én este indultunk el Kézdivásárhelyről egy autóbusszal, Kelemen Éva és Bartók Emília tanítónők kíséretével. Volt nagy öröm és izgalom, amikor szüleinktől elbúcsúztunk és kigördült a buszunk a városból. Máris a következő napokra gondoltunk, hogy milyen sok ismeretlen, kellemes élmény vár még reánk Budapesten és a Balaton partján. Egy kimerítő éjszakai utazás után, másnap reggel már a magyar fővárosban, a Hősök terén sétáltunk, megcsodáltuk a hősök szobrait, majd a Fővárosi Állatkertben nézelődtünk pár órát, ahol sok, számunkra eddig még ismeretlen állatot is közelről megcsodálhattunk. Azután a Csillebérci Challengeland kalandpályán vágtunk át különböző akadályokon, utána meg a Tropikáriumban kicsit talán - szó szerint is - közelebb kerülhettünk a tengerek, óceánok élőlényeihez, sőt még a madarak, rovarok világába is bepillanthattunk egy kis időre.
Vacsorára érkeztünk meg a táborunkba, ahol mindenki elfoglalta a szobáját, elrendezte a dolgait, az est további része pedig a paksi meg az ukrajnai Viskből jött gyerekekkel való ismerkedéssel, barátkozással telt.
Másnap aztán megismerkedtünk a stranddal is, a Balaton vizével. Aznap este, hétfőn volt a tábor hivatalos megnyitója, és elkezdődött számunkra egy kellemes, változatos, élménydús balatonparti nyaralás. A minden napi lubickolás, fürdés mellett különböző foglalkozásokon próbáltuk ki rátermettségünket, kézügyességünket. Volt batikolás, gyöngyfűzés, üvegfestés, készítettünk varázsgömböt, ékszerdobozt, kulcstartót, és egyéb érdekes, játékos dolgokat.
Csütörtök reggel elbuszoztunk Siófokra, onnan elhajóztunk Balatonfüredre (ami nagyon vagány volt, mert mi életünkben akkor ültünk először hajón), majd kisvasúttal vonatoztunk tovább, míg meg nem érkeztünk az Annagora Aqua- és Víziélményparkba. Fürödtünk itt is, csúszdáztunk, kellemesen töltöttük a napot. Este volt, mire visszaértünk egy újabb, változatos programú nap után a táborba. Másnap ismét a szokásos tábori program várt: ébresztő, tisztálkodás, reggeli, fürdés, ebéd, foglalkozások, csendes pihenő, strandolás, vacsora, és az esti buli. Szombat reggel színészek látogattak el hozzánk, és egy érdekes, pörgős színdarabot adtak elő. Aznap délután nagy vihar tombolt végig a táboron. Feldöntötte a padokat, villámlott, dörgött. A csendes pihenő ideje alatt közben mindenki - kicsit szomorúan, kicsit várakozással telten - összecsomagolt. Utolsó este még szépségverseny is volt, és volt nagy izgalom mind a lányok, mind a fiúk körében. A táborzáró után egyesek úgy döntöttek, lefekszenek, mások pedig úgy, hogy az esti bulin, búcsúzóul, még táncolnak egy kicsit. Vasárnap reggel 7:00-kor hagytuk el a tábort. Útközben megálltunk még Budapesten, meglátogattuk az Országházat, ahol még többet tudtunk meg a múltunkról, és - egyebek mellett - megcsodáltuk a koronázási jelvényeket. Ezután a Csodák Palotájában ismerkedhettünk meg a fizika csodálatos jelenségeivel. Aztán a Mezőgazdasági múzeumban töltöttünk egy órát. A Közlekedési múzeumban pedig sok egykori és mai közlekedési eszközt - még "motortörpéket" - is láthattunk. Aztán hazafelé még megálltunk Kecskeméten, s ott a Tescoban vásároltunk kisebb ajándékokat a szeretteinknek. Másnap reggel 9 óra után érkeztünk meg Kézdivásárhelyre, ahol már nagyon vártak minket.
Még haza sem értünk, alig léptünk le az autóbuszról, máris azt kértük a szüleinktől, hogy mehessünk a következő évben is a Balatonra. Minden kézdivásárhelyi és környékbeli gyereknek ajánljuk ezt a tábort, mert nagyon vagány volt, sok mindent készítettünk, játszottunk, tanultunk, láttunk: egyszóval kitűnően éreztük magunk. Ezuton is szeretnenk megkoszönni a Kezdivásárhely és Paks város Önkormányzatanak valamint a Magyar Úttörők Szövetség Paksi elnökségének a nyújtott segítséget amivel hozzájárultak a csodálatos nyaralásunkhoz
Fekete Fanni és Fekete Dániel
BEST TOOLS SRLFrissítette helyét a térképen.
X Balloon TransylvaniaÚj képet töltött fel.
Expressz PC SzervizÚj borítóképet töltött fel.
Vision Dent Technology Frissítette helyét a térképen.
chiuveteonline.ro Konyhai csapok és mosogatókFrissítette leírását.
TurbomasterFrissítette leírását.
Endocordis SRLÚj Centrum regisztráció.
Bauart - festék, vegyiáru kis- és nagykereskedésÚj borítóképet töltött fel.
MTR AUTO SERVICE SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Szekeres I. Istvan PFAMegváltozott a nyitvatartás.
Új termék: A padlótisztító az új felmosó - BEST TOOLS SRL
Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben - Kézdi Waldorf Egyesület
Confecționer, confecționeră / Varrókat, varrónőket alkalmazunk - Airquee
Meleglevegős hegesztő / Sudura cu aer cald - Airquee
Értékesitési munkatárs - Airquee
Marketing Menedzser - Airquee
2D/3D Designer - Airquee
Adminisztrációs munkatárs - Airquee
Lake Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Fairy-Valley Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency