Kézdivásárhely Infó Centrum

» Pataktakarítás az Ika várnál

Pataktakarítás az Ika várnál - Az alsócsernátoni IKE csoport valamint az IKA Ifjúsági Egyesület szervezésében augusztus 8-án egynapos pataktakarítási akcióra került sor.A tíz tagú, önkéntes fiatalok csoportja az Ikafalvi hágótól kezdte munkáját és fokozatosan haladt a falu irányába.Reggel 8 órakor indult a lelkes csapat teljes felszereltséggel: gumicsizma, védőkesztyű, szerszámok és több száz szemeteszsák.Sejtettük ugyan, hogy mi vár ránk a patakmeder takarításakor, mégis nagy nagy meglepetések értek bennünket. Két és fél kilométer szakaszt sikerült estig kitakarítani, száznyolcvan zsák szemetet gyűjtöttünk össze.Érthetetlen számunkra, hogy vannak emberek, akik nem a heti rendszerességgel járkáló szemeteskocsikra, hanem az erdő szélére hordják ki mocskukat, sokszor a legveszélyesebb hulladékukat. Az elénk táruló látvány elképesztő volt, hiszen a műanyagpalacktól kezdve törött üvegig, kerékgumit, ruhadarabokat, állatok tetemét és fűrészkorpát egyaránt találtunk. Tudjuk ugyan, hogy ez az egynapos munka közel sem elég az erdei patak teljes kitakarításához, de reméljük hogy tettünk a helyi lakosság figyelmének felkeltésére szolgált. Szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy mennyire fontos a közvetlen környezetünk védelme és főleg a falu melletti erdőt ne szennyezzük, hiszen onnan kapjuk ivóvízünket és ha a patakmedert szeméttelepnek használjuk, ma-holnap nem lesz hely az erdő közelében ahová egy hétvégi kirándulást szervezhetnénk.Gáll Orsolya, alsócsernátoni IKEAz Ika ifjúsági egyesület és IKE - csoport tagjai folytatni akarják elkezdett, példaértékű mozgalmukat, szeptemberben szeretettel várnak minden csernátoni lakost a bartafalvi erdőrész patakmedrébe, ahol közös erővel próbálják rendbetenni az Isten által szépnek és tisztának teremtett környezetet.Hírszerző: Kocsis Zoltán

Az alsócsernátoni IKE csoport valamint az IKA Ifjúsági Egyesület szervezésében augusztus 8-án egynapos pataktakarítási akcióra került sor.
A tíz tagú, önkéntes fiatalok csoportja az Ikafalvi hágótól kezdte munkáját és fokozatosan haladt a falu irányába.
Reggel 8 órakor indult a lelkes csapat teljes felszereltséggel: gumicsizma, védőkesztyű, szerszámok és több száz szemeteszsák.

Patak takarítás
Pataktakarítás
Pataktakarítás
Pataktakarítás
Pataktakarítás

Sejtettük ugyan, hogy mi vár ránk a patakmeder takarításakor, mégis nagy nagy meglepetések értek bennünket. Két és fél kilométer szakaszt sikerült estig kitakarítani, száznyolcvan zsák szemetet gyűjtöttünk össze.
Érthetetlen számunkra, hogy vannak emberek, akik nem a heti rendszerességgel járkáló szemeteskocsikra, hanem az erdő szélére hordják ki mocskukat, sokszor a legveszélyesebb hulladékukat. Az elénk táruló látvány elképesztő volt, hiszen a műanyagpalacktól kezdve törött üvegig, kerékgumit, ruhadarabokat, állatok tetemét és fűrészkorpát egyaránt találtunk. Tudjuk ugyan, hogy ez az egynapos munka közel sem elég az erdei patak teljes kitakarításához, de reméljük hogy tettünk a helyi lakosság figyelmének felkeltésére szolgált. Szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy mennyire fontos a közvetlen környezetünk védelme és főleg a falu melletti erdőt ne szennyezzük, hiszen onnan kapjuk ivóvízünket és ha a patakmedert szeméttelepnek használjuk, ma-holnap nem lesz hely az erdő közelében ahová egy hétvégi kirándulást szervezhetnénk.
Gáll Orsolya, alsócsernátoni IKE

Az Ika ifjúsági egyesület és IKE - csoport tagjai folytatni akarják elkezdett, példaértékű mozgalmukat, szeptemberben szeretettel várnak minden csernátoni lakost a bartafalvi erdőrész patakmedrébe, ahol közös erővel próbálják rendbetenni az Isten által szépnek és tisztának teremtett környezetet.
Hírszerző: Kocsis Zoltán

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

Hibajelentéshez kattintson ide!