Kézdivásárhely Infó Centrum

» 24 órás futás Kézdivásárhelyen - a nyertesek díjaikat átvehetik a Sportcsarnokban október 12-én délután 15 órakor

24 órás futás Kézdivásárhelyen - a nyertesek díjaikat átvehetik a Sportcsarnokban október 12-én délután 15 órakor - Október 2-án harmadik alkalommal szerveztek 24 órás futást Kézdivásárhelyen. A helybéli polgármesteri hivatal, a Zöld Nap-, a Havas Egyesület és a KSE közel 9OO sportolót hívott össze a Sinkovits stadionba, ahol péntek reggeltől szombat reggelig összesen 8754 kört tettek meg a résztvevők, ez a távolság nem kevesebb, mint 35oo kilométer. Ilyés Aba volt a legifjabb futó 1 éves és négy hónaposan, a legidősebb Simon András a maga 69 esztendejével. A 24 órás futáson jelen voltak Kézdivásárhely iskoláinak tanárai, diákjai, a KSE és a Nagy Mózes Sportklub képviselői, a csernátoni és szentkatolnai iskolák tanulói, tűzoltók, rendőrök, csendőrök és civil emberek egész Felsőháromszékről, valamint magyarországi, bukaresti, brassói és hargitai személyek. A nap legkiemelkedőbb teljesítményét Török Albert hatodikos tanuló nyújtotta, aki összesen102-szer kerülte meg a stadion futópályáját. A rendezvény elérte célját, sok embert ösztönzött mozgásra. Reméljük, hogy senki nem bánta meg azt, hogy eljött futni és ezáltal hasznosan töltötte szabadidejét, figyelmet fordítva ezáltal egészsége megőrzésére. Ezúttal is gratulálunk minden résztvevőnek és kívánjuk, hogy a továbbiakban se sajnálja idejét sportolással tölteni.Aki hozzájárult az egy napig tartó futólánc sikerességéhez, részt vesz egy sorsoláson, ahol a következő ajándékokat lehet nyerni:4 magyarországi kirándulás a Nagyatádi Nemzetközi Sportfesztiválra - Kézdivásárhely polgármesteri hivatalának felajánlásában5 előfizetés a Székely Újságra a  2010-es évre3  féléves előfizetés a Székely Hírmondóra3 két hónapos előfizetés a Háromszék napilapra3  színházbérlet a Vigadó Művelődési Házba25  KSE - könyv a Kézdivásárhelyi Sportegyesület felajánlásában10  érem, 3 kupa a helybéli sportiroda felajánlásában12 Shot üdítő a Shot and Go cég felajánlásában2 rövidujjú trikó a Zöld Nap Egyesület felajánlásában30 db. '24 órás futás' plakett.Október 7-én, szerdán délután lesz a sorsolás a Polyp televízió stúdiójában.Köszönetet érdemel támogatásáért a Baróthi KFT vezetősége, illetve minden cég, médiapartner, civil szervezet és önkéntes személy akinek segítségével immár harmadik alkalommal jöhetett létre a 24 órás futás Kézdivásárhelyen.A szervezők nevében: Kocsis Zoltán, sportiroda vezetőA 24 órás futás nyertesei Sorszám    Név    Iskola    OsztályMagyarországi kirándulás (4 személy)            811    Szász Izabella    Petőfi Sándor    VIII831    Cseh Attila    -    -754    Szabó Ilona    -    -769    Bihari Botond    Turoczi Mózes    VIII30 drb Plakett            304    Ferencz Juliánna    Molnár Józsiás    VI B860    Molnár Cornel    -    -354    Barabás Brigitta    Turoczi Mózes    VII A267    Antal Katika    Sportcsarnok    66    Trucki Edina Boglárka    Petőfi Sándor    VII C285    Bonda Beáta        105    Turóczi Timea    Petőfi Sándor    VII A1    Jakab Hunor    Petőfi Sándor    V B93    Dénes Hunor    Petőfi Sándor    II A102    Hanzel Abigél    Petőfi Sándor    VII A314    Fábián Helga    Molnár Józsiás    VI A744    Farkas Erika    -    -138    Opra Kozma Szilárd    Molnár Józsiás    VI A621    Farkas Alpár        445    Molnár Aida    Molnár Józsiás    V A5    Faragó Márta Nátália    Petőfi Sándor    V B802    Szabó Dénes    Nagy Mózes    XI B859    Barabás Réka    Szinésznő    788    Lukács Robert József        399    Farkas Emil    Petőfi Sándor    III A397    Gyergyai Zsombor    Petőfi Sándor    III D457    Forra Emőke    -    -6    Babos Béla    Petőfi Sándor    V B22    Deák Andrea    Petőfi Sándor    V B292    Oláh Badi Alpár    Vég Antal    VIII A 144    Ferencz Lukács Timea    Molnár Józsiás    VI A3    Oláh Erna Beáta    Petőfi Sándor    V B723    Farkas Ferenc    Reform. Kollégium    706    Bartok Csaba         353    Márk Adina    Turoczi Mózes    VII A197    Todór Nimród    Petőfi Sándor    I5 előfizetés a Székely Újságra            631    Márkos Csaba    Nagy Mózes    XI E 233    Váncsa Csongor    Petőfi Sándor    IV D 393    Balog Andrea    Petőfi Sándor    V A217    Talos Eszter    Petőfi Sándor    VIII C8    Perdi Nórbert    Petőfi Sándor    V D 3 féléves előfizetés a Székely Hirmondóra            159    Gasner György    Petőfi Sándor    III C104    Baka Réka    Petőfi Sándor    VII A318    Konant    Molnár Józsiás    VIII B3 kéthónapos előfizetés a Háromszék napilapra            549    Dombai Hunor    Turoczi Mózes    VIII626    Kánya Beáta    Bod Péter    X B347    Gerebene Gyöngyi    Turoczi Mózes    VI A3 szinházbérlet a Vigadóba            177    Lukács Attila     Bod Péter    VI A 61    Szabó Zsolt    Petőfi Sándor    VII C201    Somogyi Szabolcs        20 drb KSE könyv            118    Bidiga Botond    Petőfi Sándor    IV C248    Medvés Alpár    Turoczi Mózes    V A188    Tamás Robert    Turoczi Mózes    VIII A 652    Ruzsa Elvis    Apor Péter    VIII A 426    Boros István    Bálint Gábor    110    Bencze Norbert    Petőfi Sándor    IV C165    Varga Boglárka    Vég Antal    VII D 625    Kalányos Szimona    Bod Péter    X B862    Császár Attila        751    Vikol Zsuzsanna        537    Lakatos Éva        717    Jakab Mátyás Zoltán    Apor Péter    XI C76    Szima Barbara    Petőfi Sándor    II A169    Szávuly Andrea    Vég Antal    VII A849    Bardocz Mihály    Tűzoltók    514    Osváth Anita    Molnár Józsiás    IV A567    Péter Zsombor    Petőfi Sándor    I D223    Grama  Iringo    Petőfi Sándor    IV D 665    Moise Claudia    Turoczi Mózes    VII C444    Tamás Renáta    Petőfi Sándor    II A23    Papp Alpár    Petőfi Sándor    V B222    Sárkány Timea    Petőfi Sándor    VIII C278    Kelemen Zalán    Petőfi Sándor    II C368    Kovács Bernadett    Nagy Mózes    VIII B806    Szeike Loránd    Apor Péter    X611    Sebestyén Henrietta    Turoczi Mózes    III B413    Bartha Kinga    Bálint Gábor    VI284    Mihály Andrea        10    Niczuj Hunor    Petőfi Sándor    V B471    Ráduly Erika    Manocska    10 drb érem            361    Pál Zsolt István    Turoczi Mózes    V677    Dobra Alpár        194    Fábián Edgárd    Petőfi Sándor    III A115    Köncze Andrea    Petőfi Sándor    IV C741    Gáspár Bernadett        489    Kovács Ilona        215    Balogh Andrea    Petőfi Sándor    346    Stoleru Iulia    Petőfi Sándor    IV C186    Lukács Erika    Petőfi Sándor    VIII C359    Hagon Alexandra    Petőfi Sándor    III A3 Kupa            276    Kányádi Mária    Petőfi Sándor    III C574    Tollvaj Beáta    Petőfi Sándor    IV379    Bene Karola    Nagy Mózes    VII A12 drb űditő            530    Gazda Vazluj    Nagy Mózes    VI C541    Szabó Panna    Nagy Mózes    VII C403    Farkas Izabella    Molnár Józsiás    V474    Dimény Timea     Nagy Mózes    XI257    Réti István    Nagy Mózes    IV333    Burlu Vasile    Politika    13    Deák Hunor    Petőfi Sándor    VI D100    Sipos Andrea    Petőfi Sándor    II A858    Molnár Orsolya    Szinésznő    266    Keresztes Zoltán        127    Bodor Ioan    Petőfi Sándor    VI B747    Gother József        2 drb rövidujjú trikó            190    Lokodi Attila    Turoczi Mózes    VIII A 106    Trufasu Debora    Petőfi Sándor    VII A

Október 2-án harmadik alkalommal szerveztek 24 órás futást Kézdivásárhelyen. A helybéli polgármesteri hivatal, a Zöld Nap-, a Havas Egyesület és a KSE közel 9OO sportolót hívott össze a Sinkovits stadionba, ahol péntek reggeltől szombat reggelig összesen 8754 kört tettek meg a résztvevők, ez a távolság nem kevesebb, mint 35oo kilométer. Ilyés Aba volt a legifjabb futó 1 éves és négy hónaposan, a legidősebb Simon András a maga 69 esztendejével. A 24 órás futáson jelen voltak Kézdivásárhely iskoláinak tanárai, diákjai, a KSE és a Nagy Mózes Sportklub képviselői, a csernátoni és szentkatolnai iskolák tanulói, tűzoltók, rendőrök, csendőrök és civil emberek egész Felsőháromszékről, valamint magyarországi, bukaresti, brassói és hargitai személyek. A nap legkiemelkedőbb teljesítményét Török Albert hatodikos tanuló nyújtotta, aki összesen102-szer kerülte meg a stadion futópályáját. A rendezvény elérte célját, sok embert ösztönzött mozgásra. Reméljük, hogy senki nem bánta meg azt, hogy eljött futni és ezáltal hasznosan töltötte szabadidejét, figyelmet fordítva ezáltal egészsége megőrzésére. Ezúttal is gratulálunk minden résztvevőnek és kívánjuk, hogy a továbbiakban se sajnálja idejét sportolással tölteni.

Aki hozzájárult az egy napig tartó futólánc sikerességéhez, részt vesz egy sorsoláson, ahol a következő ajándékokat lehet nyerni:
4 magyarországi kirándulás a Nagyatádi Nemzetközi Sportfesztiválra - Kézdivásárhely polgármesteri hivatalának felajánlásában
5 előfizetés a Székely Újságra a  2010-es évre
3  féléves előfizetés a Székely Hírmondóra
3 két hónapos előfizetés a Háromszék napilapra
3  színházbérlet a Vigadó Művelődési Házba
25  KSE - könyv a Kézdivásárhelyi Sportegyesület felajánlásában
10  érem, 3 kupa a helybéli sportiroda felajánlásában
12 Shot üdítő a Shot and Go cég felajánlásában
2 rövidujjú trikó a Zöld Nap Egyesület felajánlásában
30 db. "24 órás futás" plakett.

24 órás futás
24 órás futás

Október 7-én, szerdán délután lesz a sorsolás a Polyp televízió stúdiójában.
Köszönetet érdemel támogatásáért a Baróthi KFT vezetősége, illetve minden cég, médiapartner, civil szervezet és önkéntes személy akinek segítségével immár harmadik alkalommal jöhetett létre a 24 órás futás Kézdivásárhelyen.
A szervezők nevében: Kocsis Zoltán, sportiroda vezető

24 órás futás
24 órás futás

A 24 órás futás nyertesei
Sorszám    Név    Iskola    Osztály
Magyarországi kirándulás (4 személy)           
811    Szász Izabella    Petőfi Sándor    VIII
831    Cseh Attila    -    -
754    Szabó Ilona    -    -
769    Bihari Botond    Turoczi Mózes    VIII
30 drb Plakett           
304    Ferencz Juliánna    Molnár Józsiás    VI B
860    Molnár Cornel    -    -
354    Barabás Brigitta    Turoczi Mózes    VII A
267    Antal Katika    Sportcsarnok   
66    Trucki Edina Boglárka    Petőfi Sándor    VII C
285    Bonda Beáta       
105    Turóczi Timea    Petőfi Sándor    VII A
1    Jakab Hunor    Petőfi Sándor    V B
93    Dénes Hunor    Petőfi Sándor    II A
102    Hanzel Abigél    Petőfi Sándor    VII A
314    Fábián Helga    Molnár Józsiás    VI A
744    Farkas Erika    -    -
138    Opra Kozma Szilárd    Molnár Józsiás    VI A
621    Farkas Alpár       
445    Molnár Aida    Molnár Józsiás    V A
5    Faragó Márta Nátália    Petőfi Sándor    V B
802    Szabó Dénes    Nagy Mózes    XI B
859    Barabás Réka    Szinésznő   
788    Lukács Robert József       
399    Farkas Emil    Petőfi Sándor    III A
397    Gyergyai Zsombor    Petőfi Sándor    III D
457    Forra Emőke    -    -
6    Babos Béla    Petőfi Sándor    V B
22    Deák Andrea    Petőfi Sándor    V B
292    Oláh Badi Alpár    Vég Antal    VIII A
144    Ferencz Lukács Timea    Molnár Józsiás    VI A
3    Oláh Erna Beáta    Petőfi Sándor    V B
723    Farkas Ferenc    Reform. Kollégium   
706    Bartok Csaba        
353    Márk Adina    Turoczi Mózes    VII A
197    Todór Nimród    Petőfi Sándor    I
5 előfizetés a Székely Újságra           
631    Márkos Csaba    Nagy Mózes    XI E
233    Váncsa Csongor    Petőfi Sándor    IV D
393    Balog Andrea    Petőfi Sándor    V A
217    Talos Eszter    Petőfi Sándor    VIII C
8    Perdi Nórbert    Petőfi Sándor    V D
3 féléves előfizetés a Székely Hirmondóra           
159    Gasner György    Petőfi Sándor    III C
104    Baka Réka    Petőfi Sándor    VII A
318    Konant    Molnár Józsiás    VIII B
3 kéthónapos előfizetés a Háromszék napilapra           
549    Dombai Hunor    Turoczi Mózes    VIII
626    Kánya Beáta    Bod Péter    X B
347    Gerebene Gyöngyi    Turoczi Mózes    VI A
3 szinházbérlet a Vigadóba           
177    Lukács Attila     Bod Péter    VI A
61    Szabó Zsolt    Petőfi Sándor    VII C
201    Somogyi Szabolcs       
20 drb KSE könyv           
118    Bidiga Botond    Petőfi Sándor    IV C
248    Medvés Alpár    Turoczi Mózes    V A
188    Tamás Robert    Turoczi Mózes    VIII A
652    Ruzsa Elvis    Apor Péter    VIII A
426    Boros István    Bálint Gábor   
110    Bencze Norbert    Petőfi Sándor    IV C
165    Varga Boglárka    Vég Antal    VII D
625    Kalányos Szimona    Bod Péter    X B
862    Császár Attila       
751    Vikol Zsuzsanna       
537    Lakatos Éva       
717    Jakab Mátyás Zoltán    Apor Péter    XI C
76    Szima Barbara    Petőfi Sándor    II A
169    Szávuly Andrea    Vég Antal    VII A
849    Bardocz Mihály    Tűzoltók   
514    Osváth Anita    Molnár Józsiás    IV A
567    Péter Zsombor    Petőfi Sándor    I D
223    Grama  Iringo    Petőfi Sándor    IV D
665    Moise Claudia    Turoczi Mózes    VII C
444    Tamás Renáta    Petőfi Sándor    II A
23    Papp Alpár    Petőfi Sándor    V B
222    Sárkány Timea    Petőfi Sándor    VIII C
278    Kelemen Zalán    Petőfi Sándor    II C
368    Kovács Bernadett    Nagy Mózes    VIII B
806    Szeike Loránd    Apor Péter    X
611    Sebestyén Henrietta    Turoczi Mózes    III B
413    Bartha Kinga    Bálint Gábor    VI
284    Mihály Andrea       
10    Niczuj Hunor    Petőfi Sándor    V B
471    Ráduly Erika    Manocska   
10 drb érem           
361    Pál Zsolt István    Turoczi Mózes    V
677    Dobra Alpár       
194    Fábián Edgárd    Petőfi Sándor    III A
115    Köncze Andrea    Petőfi Sándor    IV C
741    Gáspár Bernadett       
489    Kovács Ilona       
215    Balogh Andrea    Petőfi Sándor   
346    Stoleru Iulia    Petőfi Sándor    IV C
186    Lukács Erika    Petőfi Sándor    VIII C
359    Hagon Alexandra    Petőfi Sándor    III A
3 Kupa           
276    Kányádi Mária    Petőfi Sándor    III C
574    Tollvaj Beáta    Petőfi Sándor    IV
379    Bene Karola    Nagy Mózes    VII A
12 drb űditő           
530    Gazda Vazluj    Nagy Mózes    VI C
541    Szabó Panna    Nagy Mózes    VII C
403    Farkas Izabella    Molnár Józsiás    V
474    Dimény Timea     Nagy Mózes    XI
257    Réti István    Nagy Mózes    IV
333    Burlu Vasile    Politika   
13    Deák Hunor    Petőfi Sándor    VI D
100    Sipos Andrea    Petőfi Sándor    II A
858    Molnár Orsolya    Szinésznő   
266    Keresztes Zoltán       
127    Bodor Ioan    Petőfi Sándor    VI B
747    Gother József       
2 drb rövidujjú trikó           
190    Lokodi Attila    Turoczi Mózes    VIII A
106    Trufasu Debora    Petőfi Sándor    VII A

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

Hibajelentéshez kattintson ide!