Más dolog hallani Háromszék borvízforrásairól és megint más megízlelni a változatosságot: az Aquarius, a Borvíz Ünnepe, amelyen szeptember 24-én kereken tizedik alkalommal mutatkoztak be a megye válogatott vizei, ami még székelyföldi mércével tekintve is jelentős számnak minősül.

Kézdivásárhely főtere megelevenedett: közel kétezer érdeklődő fordult meg a 13 kiállító standjai közt, akik nem csak kínálták a vizeket, hanem palacsintát is készítettek belőle. A Borvíz Ünnepén ez a két megmérettetés az első perctől fogva jelen volt, így a szombati nap sem hiányozhattak az amúgy igen sokszínű kulturális program mellől. Az Aquarius a Háromszéki Turisztikai Napok hétvégi programjának kiemelt eseményét képezte.

A rövid megnyitót követően a résztvevő csapatok villámgyorsan láttak munkához: a palacsintasütéshez mindenki más recepttel készült, zömmel mégis a klasszikus lekváros palacsintákkal próbálták meg levenni a zsűrit a lábáról.

Köszöntőjében Jánó Szabolcs, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a szeptember 19-25 között zajló Háromszéki Turisztikai Napok keretében a megyét különlegessé tevő természeti adottságokról gyakran esett szó. „Sokszor nevezzük ezt a vidéket borvíz nagyhatalomnak. Az is, hisz számos ásványvízforrásból csorog változatosnál változatosabb összetételű borvíz: a gyomorbántalmakra ajánlott sós borvízen át, egészen a rozsdás-barna magas vas tartalmú vízig mindegyik különleges és egészséges. Ha mások megismerik ezeket, akkor újabb okot szolgálatunk arra, hogy az emberek hozzánk jöjjenek kikapcsolódni, feltöltődni”- fogalmazott Jánó.

Kézdivásárhely alpolgármestere, Derzsi Gyula, házigazdaként leszögezte: az esemény kiváló alkalom, hogy akár a forrásokat alaposan ismerő helybéliek is megtudjanak új dolgokat az egyes vizek lelőhelyéről, jótékony hatásáról.

Árkos, Bálványosfürdő – Torja, Bodok, Csernáton, Előpatak, Kézdivásárhely- Fortyogófürdő, Kovászna, Mikóújfalu, Sepsiszentgyörgy, Sepsibükszád, Székelypetőfalva és Zalánpatak csapatai mellé az Aquasic Egyesület is csatlakozott a vetélkedőkben.

A vizek versenyénél a kémiai összetétel, a tisztaság és nem utolsó sorban az íz volt a döntő faktor, a Tündérek Bora címet idén Előpatak nyerte meg a Remiza forrással, őket követte Mikóújfalu a Bedő forrással, illetve harmadik helyen a Fortyogófürdő forrása.

A mikóújfalusiak eddig minden egyes Aquariuson részt vettek. Az idén a csapat valami különlegessel készült a palacsintaversenyre – árulta el Demeter Ferenc polgármester. „Egy régi mikóújfalusi recept alapján dolgozunk, a Sorbán forrás sós-kénes vizével, ami a tésztának is ad egy sósságot, állagot, ezért szeretjük ezt a vizet használni. Most nem szokványos palacsintát sütünk serpenyőben, hanem egy csillag alakú öntvény konyhai eszközt hoztunk, amit először forró olajba kell mártani, miután átforrósodott megmártani a tésztában, majd újra olajba. Miután átsült lehet ízesíteni sósan, édesen, mindenféleképpen. Tíz éve járunk erre a versenyre, tudom, hogy ilyen még nem készült, úgyhogy most hoztunk valami kuriózumot.”

A jelek szerint a „székely gofri” a zsűrit is meggyőzte, a mikóújfalusiak a palacsinta kategóriában is érmet szereztek – a meggylekvárral töltött különlegesség elvitte a harmadik díjat. Másodikként a zalánpataki csapat „futott be”, az első díjat pedig Csernátonba vihették haza. Ebben a kategóriában dicséret is született, ezt az Aquasic Egyesület szerezte meg, amely Bölön, Előpatak, Hatolyka, Málnásfürdő és Oltszem községeket is képviselte.

Tündérek bora verseny
A legjobb borvizes palacsinta verseny
Borvízkóstolás
Gyerekprogramok
Kulturális műsorok