XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozó 2017 június 10

10:00 óra
Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – Ludas Matyi – mese játék
A társulat tagja, Kelemen Szilveszter rendezte a mű kettős évfordulóra készített táncos újraalkotását társai, Böjte Róbert, Kósa Gabriella és Szabó László segítségével, Fazakas Misi dramaturgiai tanácsaival, valamint zenei szerkesztőként Mihó Attila közreműködésével. Az eredeti történet fonalát követő produkció javarészt csíki és küküllőmenti táncmotívumokra épül, miközben sóvidéki, buzai és centei, őrkői cigány, valamint palatkai táncokat mutat be. Visszafogott, de kifejező kelléktára alátámasztja a szereplők felszabadult, derűs játékát. A mű ma is érvényes üzenete és a történet humora jó mulatást ígér minden nézőjének életkorától függetlenül.

11:30 óra (meghívott néptánccsoportok, néptáncegyüttesek gálája)

I. rész

Napsugár Néptáncegyüttes - nyárádmenti táncok
Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes– mezőségi táncok
Százlábú Néptáncegyüttes - Bújj-bújj zöld ág, lányok
Százlábú Néptáncegyüttes - Pimpimpáré, fiúk
Magyarpéterfalvi Hagyományőrző Néptáncegyüttes – küküllőmenti táncok
Tisztás Néptáncegyüttes – szilágysági táncok
Borsika Néptáncegyüttes - felcsiki táncok és dunántúli képek
Tüzes és Szikrák Néptánccsoport – mezőségi táncok
Jobbágytelki Néptáncegyüttes – jobbágytelki táncok
Magyarpéterfalvi Hagyományőrző Néptáncegyüttes – péterfalvi táncok
Hajdina Néptáncegyüttes – nyárádmenti táncok
Mákvirágok Néptánccsoport - erdőszombattelki táncok
Mákvirágok Néptánccsoport - szásznagyvesszősi táncok
Kincskeresők Néptáncegyüttes - nagyecsedi táncok
Kincsek Gyermek Néptáncegyüttes - moldvai táncok
Székely Mikó Kollégium Néptáncegyüttese - Ki a ludas ?
Aranyeső Néptánccsoport - kalotaszegi táncok
Kispipacsok és Forgórózsa Néptáncegyüttes – nyárádmenti táncok
Szellőcske Néptánccsoport – gyimesi táncok

12:00 - 18:00 között népi játékok és a Guzsalyas Alapítvány, Zöld Egyesület, Bodvaj Egyesület, Vöröskereszt, Gáspár Hanna és Péter Kinga vezetésével kézműves foglalkozások

12:30 huszártoborzó

15:00 óra (meghívott néptánccsoportok, néptáncegyüttesek gálája)

II. rész

Kikerics Néptáncegyüttes – mezőmadarasi táncok
Fürgülő Néptánccsoport – felcsíki táncok
Miriszló Gyöngye Néptánccsoport – kalotaszegi táncok
Csillagszeműek Néptánccsoport – küküllőmenti táncok
Boróka Néptáncegyüttes – pálpataki táncok
Zernyealja Néptáncegyüttes - széki táncok
Gyöngyvirág Néptánccsoport – mezőségi táncok
Szakajtó Néptáncegyüttes – felcsíki táncok
Pántlikácska Néptánccsoport - küküllőmenti táncok
Pásztortűz Néptáncegyüttes – kalotaszegi táncok
Madéfalvi Mereklye Néptánccsoport – széki táncok
Burusnyán Táncegyüttes – szatmári és magyarszováti táncok
Borsika Néptáncegyüttes – Lapádi karikázó és magyarózdi táncok
Ördögborda Néptáncegyüttes – válaszúti táncok
Gyöngyharmat Néptáncegyüttes – szatmári és vajdaszentiványi táncok
Rozmaring Alsórákosi Néptánccsoport – mezőségi táncok
Oltovány Néptáncegyüttes – sóvidéki, vajdaszentiványi táncok
Hajnalcsillag Néptáncegyüttes– erdővidéki, és udvarhelyszeki forgatós
Recefice Néptánccsoport – mezőségi táncok
Vargyas Néptánccsoport – erdővidéki és kalotaszegi táncok

19:00 óra
Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – Táncoljatok –
- Ennél tömörebben, egyszerűbben és tisztábban aligha lehetne megfogalmazni egy táncegyüttes feladatát. A Hargita Együttes ezzel a címmel készítette el azt a műsorát, amelyben táncosok vallanak a táncról. Irodalmi szövegekkel, versekkel, népdalokkal színesített alkotásukat természetesen a mozgás, a tánc fogja össze egységes egésszé. Az előadás során gyimesi, nyárádmagyarósi, gyergyói, szentbenedeki, szatmári, mérai, buzai és vajdaszentiványi táncokat láthatnak nézők. A hitelességen túl a műsor legfőbb erénye az őszinteség. A táncosok azt táncolják, amihez legjobban értenek: nem balettet vagy kortárs mozgáskompozíciót, hanem alig átszerkesztett hiteles néptáncot. Nem rájuk osztott szerepet játszanak el, hanem önnönmagúkat mutatják meg, saját érzéseiket fogalmazzák meg az saját maguk által kiválasztott táncok nyelvén.

20:00 óra
Tábortűz mellett táncház

Kovászna megye – 20 tánccsoport, 637 résztvevő
Hargita megye - 10 tánccsoport, 284 résztvevő
Maros megye – 4 tánccsoport, 119 résztvevő
Fehér megye – 3 tánccsoport, 74 résztvevő
Brassó megye – 2 tánccsoport, 40 résztvevő
Szeben megye – 1 tánccsoport, 25 résztvevő
Bákó megye - 1 tánccsoport, 18 résztvevő
Kolozs megye - 1 tánccsoport, 15 résztvevő

Összesen: 8 megye, 42 tánccsoport, 1212 résztvevő