A Székelyföld Kerékpáros Körverseny történetében először volt szakaszrajt Székelyudvarhelyen, az idei viadal királyetapjának vágott neki péntek délelőtt a mezőny a Küküllő parti város központjából.

Az első szakaszhoz hasonlóan a második etapon is elég hamar szétszakadt a mezőny, alig három kilométerrel a rajtot követően már szökés történt, ám a román válogatott Grosu Eduardot hamar beérte egy nyolc fős mezőny, majd Székelyszentléleknél egy újabb hét fős csoport zárkózott fel hozzájuk, így Farkaslakára 15 fős élboly érkezett meg, előnyük fél perc volt a mezőnnyel szemben. A Kalonda tetőre való hegymenés elején az élboly is felbomlott, az élen nyolcan haladtak, az üldözőkhöz többen csatlakoztak a mezőnyből, így ez a csoport tizenöt fős lett, majd őket követte a nagy boly.

A nap első hegymenését, a B kategóriás Kalonda tetői mászást Galeyev Vadim (Vino4Ever) nyerte Florian Gaugl (WSA Greenlife) és két román válogatott, Eduard Grosu, valamint Crista Daniel előtt. Az ereszkedést követően a nap első részhajráját Korondon jegyezték, itt Grosu nyert Frankhauser Clemens (Hrinkov Advarics) és Crista előtt, ezt követően a szököttek csoportja mintegy tíz másodperces előnnyel ért be Parajdra, a mezőnynek viszont ekkorra már három és fél perc fölé kúszott a hátránya. A Bucsin tetői mászás még jobban szétzilálta a mezőnyt, az első óra után 43,1 kilométer/óra volt a szököttek átlagsebessége, és egyre többen maradtak le a bolyból, azaz egyre több csoport alakult. A Bucsin tetőre Bazhkou Stamnislav (Minsk CC) ért fel elsőnek Gaugl és Frankhauser előtt, ekkor már nyolc fős volt a szököttek csoportja, az őket követő kerekesek több csoportra szakadva több tíz perces késéssel értek fel a csúcsra. Gyergyóalfaluban Novák Károly Eduárd, a Tusnad Cycling Team sportolója – és a Román Kerékpáros Szövetség elnöke – feladta a viadalt, két óra kerekezés után az élboly 42,3 kilométer/órás sebességgel tekert.

A nap második részhajráját Gyergyószentmiklóson tartották, ezt Bizhigilov Zhandos (Vino4Ever) nyerte Nechita Andrei (Tusnad Cycling Team) és Florian Bissinger (WSA Greenlife) előtt, és ekkorra a nyolc fős szökött csoport előnye óriási volt: a mezőny például Borzontban járt, amikor az élboly Gyergyószentmiklóson sprintelt. Gyergyóújfalunál több szökési próbálkozás is volt az élbolyban, ám ezt hamar semlegesítette a csoport.

A B kategóriás Libán tetői hegymenést Bissinger nyerte Bazhkou és Frankhauser előtt, az ereszkedést követően az élboly előnye nőtt az üldözőkkel és főleg a mezőnnyel szemben, sőt ekkorra már óriási hosszúságúra nyúlt szét a karaván: a szököttek Zetelakánál jártak, amikor a karavánt záró kerekes felért a Libán tetőre (ez 34 kilométeres távolságot jelent). Fenyéden a szököttek három és fél perccel vezettek a 14 fős üldözőkkel szemben, őket egy kisebb boly kilenc percre követte, és ezzel nem ért véget több sportoló rémálma, hiszen folyamatosan voltak a csoportokból kiugrási kísérletek.

A nap negyedik hegymenését, a B kategóriás Cekend tetői mászást a viadal címvédője, Stefan Koycev Hristov (Brisaspor) nyerte Bazhkou és Frankhauser előtt, alig tíz kilométerrel később a nap utolsó részhajráján Szentegyházán Bazhkou, Frankhauser és Bissinger kapott pontot. A nap utolsó, a B kategóriás Tolvajos tetői hegymenés előtt az addigra hat fősre fogyott élboly tovább szakadt, Nechita például azért maradt le, mert kerékpárt kellett cseréljen egy technikai hiba miatt. Frankhauser és Oleg Zamlyakov (Vino4Ever) lerázta magáról a Koycev, Bissinger és Bazhkou alkotta triót, a Hámaskereszthez Frankhauser érkezett hamarabb, a két kerekes pedig őrült tempóban ereszkedett le Csíkszeredába és több, mint két perccel ért célba hamarabb, mint az őket üldöző hármas.

Az utolsó sprintet Frankhauser vette sikerrel Zemlyakov előtt, harmadiknak Bissinger ért célba.

Két szakasz után Frankhauser vezet összetettben, Oleg Zemlyakov előtt, utóbbi hátránya 12 másodperc, a harmadik helyen Bazhkou áll 2 perc és 23 másodperccel lemaradva az éllovastól. A legjobb hegymenő Bazhkou, a legjobb sprinter Alexandr Kuchinski (Minsk CC), a legjobb román Nechita, a legjobb U23-as sportoló Zemlyakov, míg csapatban a Minsk CC vezet.

Szombaton két félszakaszt rendeznek a 9. Székelyföld Kerékpáros Körverseny során. Délelőtt tíz órakor a Tolvajos tető és a Hargitafürdő közötti távon lesz az egyéni időfutam, az utolsó versenyzőt követően pedig az amatőr sportolók számára kezdődik el a mezőnyverseny, akik ugyanazon az útvonalon teljesítik a közel hat kilométeres távot, mint a profi sportolók. Délután 17 órakor a mezőny a Csíkszereda – Csíkrákos – Csíkszépvíz – Csíkszereda útvonalat teszi meg, majd a megyeszékhely központjában kialakított pályán teljesít 17 kört.

Csíkszeredában a következő utcákat érint a mezőny: a kör a Szabadság téren kezdődik és dél felé, a Temesvári sugárúton folytatódik, a Vár tér érintésével érik el a kerékpárosok a Szász Endre-, a Puskaposros- és a Tudor Vladimirescu utcát, a rendőrségnél északi irányban haladnak felfeé a Testvériség sugárúton, majd a Hunyadi János-, a Szentkirály-, a Szék-, a Márton Áron- és a Decemberi Forradalom utca érintésével érik el a Temesvári sugárút északi részét, innen pedig a Szabadság térre kerekeznek.

A délutáni, csíkszeredai rajtot követően amíg a Székelyföld Kerékpáros Körversenye a városon kívüli szakaszon halad, addig a megyeszékhelyen kialakított pályán az amatőrök számára szerveznek egy újabb viadalt.