A 2022-es évi HUN tábor beszámoló - Két lehetőség van: siker, vagy tanulás

Sátor, lovak, tábortűz. Ezzel a három fogalommal körül lehet írni a Hun tábort, annak körülményeit és hangulatát is. Ámde nemcsak ennyiről van szó. A Hun tábor ennél sokkal több. Ami engem illet, nekem a gyerekkorom. Az idei táborozóknak jóllehet egy életre szóló élmény.
Noha telefonjaik, elektromos kütyüjeik és óráik nélkül az időérzéküket elvesztítették, hiszem hogy receptoraikkal méginkább figyelni tudtak arra a rengeteg ingerre, amely ebben a pár napban érte őket.

„Ha kihívással találod szembe magad érdemes belevágnod, mert két lehetőséged van: vagy sikerül, vagy tanulsz belőle.”-szólt az idei tábor jelmondata. Augusztus 8-13. között Lókodban gyűltek Üstengri szabad ége alá a hunok. Már az első napon kihívások soraival kerültek szembe a táborozók. A hat napig tartó ébrenlét a kagánok kiválasztásával indult. A közel 50 hun harcos közül először előálltak a 9-12-es fiúk, majd hozzájuk csatlakoztak azok, akik magukat kellően rátermettnek érezték a feladatra. A hét jelölt: Ákos, Áron, Bence, Gerzson, Imre, Máté és Róbert közül hárman nyerték el a kagáni címet. Az összecsapás után minden hun eldönthette, hogy melyik törzshöz szeretne tartozni. Így megalakult Áron, Imre és Róbert népe. A következő lépés a területek kiválasztása volt, ez már az újonnan megválasztott vezetők feladatai közé tartozott. A „honfoglalás” sem bizonyult egyszerű feladatnak, hiszen a sátrak felállítása alatt eleredt az eső, ezért az ügyesség mellett gyorsaságra is szükség volt. De az időjárás ellenére valamennyien könnyedén vették az akadályokat és estére már mindenki saját sátrában hajthatta álomra fejét, kivéve azt a hat embert, akik vállalták az éjszakai őrséget. Az őrök minden mozdulatukkal és mozdulatlanságukkal, álmukban, ébren és félálomban, egyedül vagy ketten a törzs lovait védték.

A sátrak felhúzását követően különlegesebbnél különlegesebb megpróbáltatások gördültek a táborozók elé, ilyen volt például a saját területük bekerítése, amelyhez először is fára volt szükség, ezért a csomagok rejtekéből hamar előkerültek a balták. Amíg a legények az erdőbe indultak fáért az esti tábortűzhöz és a kerítés megépítéséhez, addig a lányok az induló kitalálásával, a krónika megírásával és a lovak kötözésével foglalkoztak.
Áron kagán népe a Télen-nyáron jó kedvem van című népdal alapján írta meg saját törzsi indulóját, amely így szól:

„Minden nyáron jó kedvem van,
mert jön a Hun tábor.
Lovat lopnak, lovat hoznak
ide-oda mások.
Egy lovat se loptak tőlünk
egy lovat se loptak tőlünk,
miénk a Hun tábor.

Minden reggel szépen kelünk,
Csepergésre ébredezünk
mindenkinek dolga akad
mindenkinek dolga akad
ebben a táborban.”

Amint felkelt a tábor, minden reggel sátorszemlével indult a nap, amelyen a volt táborozók, jelenlegi felügyelők vették szemügyre a sátrakat és ahol rendetlenség uralkodott ott a mindenki egyért, egy mindenkiért elv alapján együtt guggolt a társaság. Ugyanígy a csúnya beszéd, a tiszteletlenség és a tábori szabályok megszegése miatt is kijárt a guggolás, bár az idei táborban erre igen kevés alkalommal volt példa.
A délelőttök énekléssel és rovásírással teltek, a hét végére minden egyes táborozó megismerkedett az ősi írással és kívülről fújta a dalos könyvben szereplő nótákat. A délutánokat a különböző stratégiai és csapatjátékok tették színesebbé. Volt méta, íjászat, hunfoci és számháború is.
Az esőzés miatt a szerdai napon elmaradtak a szabadtéri vetélkedők, helyettük az ifjúsági ház falai között bizonyíthatták a különböző ügyességi játékokon elszántságukat, tehetségüket és leleményességüket az ifjak. Hála Istennek a szerencse kereke forgandónak bizonyult, így minden feladatban más és más csapatok győzedelmeskedtek, összességében mindhárom törzs egyformán talpraesettnek mutatkozott.
A hét folyamán vendégek is érkeztek a táborba, az első látogató Sashalmi-Fekete Tamás volt, aki az Arany Griff Rend tagja és egy rövid, de annál tartalmasabb történelmi áttekintéssel fűszerezett bemutatót tartott, amelyen különböző harcászati eszközökkel és viseletekkel ismerkedhettek meg a táborlakók és a bátrabbak magukra is ölthették, illetve ki is próbálhatták azokat.

Csütörtökön az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub tagjai látogattak el a táborba, Huszár Árpád és Huszár Dávid irányításával egy rendkívül izgalmas edzésen vehettek részt hunjaink. A tartalmas együttlét végén útravalóul azt a bátorítást kapták a gyerekek, hogy merjenek szembenézni a medvével és ne szaladjanak el a nehéz feladatok elől, hanem küzdjenek a vésőkig. A kiadós tréning után a csapatok gasztronómiai jártasságukat bizonyíthatták, ugyanis valamennyien maguknak készítették el a vacsorát. Mindhárom törzs egyaránt könnyedén vette az akadályt, egytől egyig jóllakottan tértek nyugovóra a csapatösszerázó közös főzés és az elkészült estebéd elfogyasztását követően.

Pénteken, az utolsó teljes napon egy gyurgyalag telep nézéssel egybekötött kirándulásra került sor. A szomszédos községbe, Homoródszentmártonba látogattak el, ahol a falu felkutatása, megismerése és feltérképezése volt a cél. A nap végére rengeteg információt sikerült összegyűjteniük mind a falubeliekről, mind pedig magáról a községről. A beszámolók alapján érdekes élettörténetekkel, emlékekkel és sok új, kedves és nyitott emberrel találkoztak. Az isteni gondviselés ezen a rövid túrán is megmutatkozott, ugyanis amíg a csapat a hazafelé útra készülve várakozott, addig egyszeriben egy aprócska fehér autó parkolt le mellettük és hirtelen két doboz csipsszel ajándékozta meg a Hun tábor résztvevőit. Az oda-és visszavezető úton is a Leveles a május című nótával vonult a sereg. Tudniillik a hunok nótaszó nélkül nem hagyják el a tábor területét.

Utolsó este a falukutatás során szerzett tapasztalatokról tettek bizonyságot az ifjoncok, végül záróakkordként mindenki egy oklevelet vehetett át, amely azt bizonyítja, hogy aki idén részese volt a Hun tábornak, az életre való ember.

Jelentem: a 2022-es évben honvágy, sírás és az otthon kényelme miatt senki nem hagyta el a tábort.
Köszönet támogatóinknak: a Magyar Kormánynak, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, és Hargita Megye Tanácsának, akik segítségével végezhetjük munkánkat az Isten dicsőségére.

​​​​Dombi Anita-Etelka