Ebben a hónapban már másodszor tartottak rendkívüli tanácsülést Kézdivásárhelyen, ezúttal azért, mert a műjégpálya befödéséhez az Országos Befektetési Társaság (CNI) egy újabb kataszteri iratcsomót kért. A dokumentum elkészülésével remélhetőleg meg lehet kötni a szerződést a beruházóval, és végre elkezdődhetnek munkálatok. A városi tanács mihamarabbi döntése a kérdésben nagyon fontos volt, az Erdélyi Magyar Néppárt frakciója mégsem jelent meg a tanácsülésen.

Bokor Tibor polgármester előterjesztésében elmondta: hétfőn a Fejlesztési Ügynökségnél volt, hogy a jégpálya szerződésének megkötésében előrelépjenek. Mint kiderült, a törvény változott, amelynek értelmében nem csak a kész épületet kell telekkönyveztetni, hanem az elkezdettet is. Ahhoz, hogy a Fejlesztési Ügynökség át tudja adni az építőnek a megkezdett munkát, a be nem fejezett jégpályát is telekkönyveztetni kell. „Jelen pillanatban a jégpálya épülete két topszámon szerepel, így csak abban az esetben tudják telekkönyvezni, ha ezt összevonjuk, és egy topszámot kap” – emelte ki az elöljáró. A városi tanács valamennyi jelenlévő tagja egyöntetűen magszavazta a határozattervezetet, így a jövő hét közepéig megtörténhet a telekkönyvezés.