Kézdivásárhelyről Pop Aba, Fetés Péter és Oláh Sándor vágnak neki 2015 január 18-án a Budapest - Bamako szinte embert próbáló, de hihetetlenül látványos extrém terep rally-nak.

A csapat már útnak indította Spanyolországba, Madridba a 99-s csapatszámú autójukat. Pop Aba angliából, Fetés Péter és Oláh Sándor bukaresti fordulóval erkeznek mind Madridba, ahonnan indulnak 4 kereken afrikai kalandjuknak.

A Dakar egyetlen szellemi örököse Afrikában visszatér a fekete kontinensre. A verseny kategória izgalmas útvonalat, kemény etapokat és napi kiértékelést ígér. A túra kategória pedig rengeteg izgalmat és kalandot Budapesttől a célig. A 2015-ös futam lesz a 10. és egyben utolsó, búcsú Bamako. Óriási bulira és rengeteg nevezőre lehet számítani.

A verseny Európa szívéből indul. Földutakon, homokos pisztéken, arany sárga dűnéken és szavannai szamaras szekér és dzsungeleken utakon jut el fekete Afrika mélyébe. Február 1.-én van az érkezés Bamakoba.

A túra kategóriában nincs verseny. Ez “mindössze” napi harc a túlélésért. Az ellenfelek a távolság, az idő, a kiszámíthatatlan veszélyek és akadályok mind rád várnak. A kaland kategória nem idegenvezetős turista esemény. Közel 9000 kilométerrel kell megbírkóznod úgy, hogy a saját erőforrásaidra és szerencsédre vagy utalva. Nincs ki babusgasson, dédelgessen és megkérdezze, hogy hozhat-e egy pohár hideg üdítőt. Ez nem az a buli.

#hajrakezdi
http://www.budapestbamako.org