A Zöld Nap Egyesület csapata meghívást kapott a gyulafehérvári Caritas által szervezett ötnapos alkotó tábor keddi napjára. A rövid programismertetőt és bemutatkozást követően kezdetét is vette a tevékenységsorozat. Az eseményen készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

Az esemény fő célja a szelektív hulladékgyűjtés tudatosítása volt a zabolai kisiskolások körében. A délelőtti esemény ismerkedő játékokkal indult, majd a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát járták körül a tanulókkal közösen. A nap záróeseményeként egy kupac újrahasznosítható szemetet vizsgáltak át a résztvevők ismertetve, hogy melyik hulladék milyen anyagból készült, kezdődhetett a játék. Hét-nyolc fős csapatokat alkotva egymás háta mögé állva az előttük álló hulladék kupacot kellett a könyökükkel egymásnak átadva eljuttassák a megfelelő kukához. A tevékenység során a gyerekek közelebb kerültek a szelektív hulladékgyűjtés fogalmához és tudatosult bennük annak fontossága. A legjobb hulladék a "nem keletkező hulladék", a hulladékhegyek csökkentése mindannyiunk feladata és felelőssége, amit csak közös erőfeszítéssel tudunk elérni.

Köszönjük a gyulafehérvári Caritas lelkes önkénteseinek segítségét a játékok lebonyolításában, valamint Hubbes Kingának a Caritas regionális képviselőjének a meghívást.

Támogató: Európai Szolidaritási Testület és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Bagyinka Ágota