Városnapok - Őszi sokadalom - Őszi Sokadalom 2019

Őszi Sokadalom 2019

» Alternatív sátor a fiataloknak - Kreatív Lounge és Tatratea Dance Garden

Alternatív sátor a fiataloknak - Kreatív Lounge és Tatratea Dance Garden - Kézdivásárhelyen országos viszonylatban is igen magas az alternatív zenei irányzatoknak hódoló és a kultúrafogyasztó fiatalok aránya, így az Őszi Sokadalom szervezői örömmel járnak a kedvükben, annál is inkább, mivel tavaly a Silent Dance sátorba összesereglett ifjúság száma meglepetésszerűen meghaladta a hatszázat - számolt be Grubisics Levente, az ifjúsági partisátor társszervezője a kedden tartott sajtótájékoztatón.A Vigadó udvarán ismét saját 'birodalmat' tudhat magáénak a fiatalság a Tatratea Dance Garden névre keresztelt sátorban, ahol napközben worshopok, előadások, filmvetítések és kerekasztal-beszélgetés fogadja majd a betévedőket, sötétedés után pedig, pénteken és szombaton is, a lemezlovasoké lesz a főszerep.A nappali programok a Kreatív Lounge név alatt futnak majd, a Praxis Project kommunikációs ügynökség szervezésében. Ezekbe Gábor Balázs PR-szakember és koordinátor nyújtott betekintést, aki szerint a programsorozat célja szórakoztató módon összehozni a vállalkozói szférát a fiatal generációval. Mint mondta, az előadások és interaktív foglalkozások közkapcsolatok, online és közösségi marketing témában zajlanak majd, neves hazai és magyarországi előadók részvételével, kreatív versenyekkel megtűzdelve. A Kreatív Lounge egyik fő partnere a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club, akik a vasárnapi programba fognak bekapcsolódni saját tevékenységekkel.A Kreatív Lounge részletes programja és előadólistája folyamatosan bővül, előzetese megtekinthető a http://www.oszisokadalom.ro/program/vigado linken, az Őszi Sokadalom honlapján.Grubisics Levente az éjszakába nyúló szórakozásról tartott részletes ismertetőt, kiemelve, hogy a tavalyi tapasztalatok szerint Kézdivásárhelyen igen magas az alternatív zenei irányzatok és a választékos kultúra iránt érdeklődő fiatalok száma, ezért igyekeztek olyan kikapcsolódási lehetőségeket biztosítani, ahol mind a hangos, mind a fejhallgatós bulik kedvelői jól érezhetik magukat, és a helyi szinten működő zenei társulások, baráti társaságok is hozzájárulhatnak a zenei kínálathoz.Újdonság a tavalyi Silent Dance Party-hoz képest, hogy idén a választható három 'buliszervíz'-csatornán belül (Urbanizé, Fusion és Freedom Party) is váltani fogják egymást a lemezlovasok, ami még színesebbé teszi a zenei palettát. Itt Slim Rocka, Jumbo, Saboar, Dubgrade és Dewil váltogatják egymást a csendes bulin. A Tatratea Dance Garden szombati, hangos buliján a bemelegítőt Chionghee biztosítja, őt követi Dj Bully, majd MZR zárja a sorozatot.

Kézdivásárhelyen országos viszonylatban is igen magas az alternatív zenei irányzatoknak hódoló és a kultúrafogyasztó fiatalok aránya, így az Őszi Sokadalom szervezői örömmel járnak a kedvükben, annál is inkább, mivel tavaly a Silent Dance sátorba összesereglett ifjúság száma meglepetésszerűen meghaladta a hatszázat - számolt be Grubisics Levente, az ifjúsági partisátor társszervezője a kedden tartott sajtótájékoztatón.

A Vigadó udvarán ismét saját "birodalmat" tudhat magáénak a fiatalság a Tatratea Dance Garden névre keresztelt sátorban, ahol napközben worshopok, előadások, filmvetítések és kerekasztal-beszélgetés fogadja majd a betévedőket, sötétedés után pedig, pénteken és szombaton is, a lemezlovasoké lesz a főszerep.

A nappali programok a Kreatív Lounge név alatt futnak majd, a Praxis Project kommunikációs ügynökség szervezésében. Ezekbe Gábor Balázs PR-szakember és koordinátor nyújtott betekintést, aki szerint a programsorozat célja szórakoztató módon összehozni a vállalkozói szférát a fiatal generációval. Mint mondta, az előadások és interaktív foglalkozások közkapcsolatok, online és közösségi marketing témában zajlanak majd, neves hazai és magyarországi előadók részvételével, kreatív versenyekkel megtűzdelve. A Kreatív Lounge egyik fő partnere a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club, akik a vasárnapi programba fognak bekapcsolódni saját tevékenységekkel.

A Kreatív Lounge részletes programja és előadólistája folyamatosan bővül, előzetese megtekinthető a http://www.oszisokadalom.ro/program/vigado linken, az Őszi Sokadalom honlapján.

Grubisics Levente az éjszakába nyúló szórakozásról tartott részletes ismertetőt, kiemelve, hogy a tavalyi tapasztalatok szerint Kézdivásárhelyen igen magas az alternatív zenei irányzatok és a választékos kultúra iránt érdeklődő fiatalok száma, ezért igyekeztek olyan kikapcsolódási lehetőségeket biztosítani, ahol mind a hangos, mind a fejhallgatós bulik kedvelői jól érezhetik magukat, és a helyi szinten működő zenei társulások, baráti társaságok is hozzájárulhatnak a zenei kínálathoz.

Újdonság a tavalyi Silent Dance Party-hoz képest, hogy idén a választható három "buliszervíz"-csatornán belül (Urbanizé, Fusion és Freedom Party) is váltani fogják egymást a lemezlovasok, ami még színesebbé teszi a zenei palettát. Itt Slim Rocka, Jumbo, Saboar, Dubgrade és Dewil váltogatják egymást a csendes bulin. A Tatratea Dance Garden szombati, hangos buliján a bemelegítőt Chionghee biztosítja, őt követi Dj Bully, majd MZR zárja a sorozatot.

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!