Immár hagyománnyá vált a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének szervezésében, az Egyedülállók köszöntése.
Hatodik alkalommal gyűltünk össze 2014 december 13-án, hogy együtt legyünk és egy kis karácsonyi hangulatot csaljunk egymás hétköznapjaiba, mindannyiunk örömére!

Tudjuk, hogy az első vasárnap a Hit, a második a Remény, a harmadik az Öröm, és jön a Szeretet az utolsó vasárnap. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon az Úr eljövetelének közelségét ünnepeltük.

Mi ezen a szép esten örültünk az együttlétnek, ahogy az alábbi idézetben van:

Az Apor Péter Iskolaközpont éttermében gyűltünk össze közel 70-en, hogy szerezzünk egy kis karácsonyi jókedvet egymásnak. A nagyon jó hangulat azt bizonyította, hogy ez sikerült is.
Két ifjú tagtársunk Bagoly Anabella és Kertész Andrea, mint mindig az évek folyamán, szép, alkalomhoz illő versekkel szereztek örömet és meghatodottságot a jelenlévőknek, s hoztak egy kis fiatalságot közénk. A köszöntő bevezetőm után Biszak Enikő szép karácsonyi gondolatait osztotta meg velünk. Köszönet minden hozzájárulónak ezuttal: a szereplőknek, a zenészünknek, a szponzorainknak, akik nélkül nem sikerült volna ez a nagyszerű este:
a Polgármesteri hivatalnak, a SC.Torro SRL-nek,az Orbán Pékségnek, a Bertis SRL-nek, a Mi-Tu-Ház SRL-nek, a Bruklin SRL-ek, a Francia Pékségnek, a nőegyesület aktív tagjainak, a házigazdánknak, az Apor Péter Iskolaközpont vezetőségének, a vendégeinknek, hogy együtt lehettünk!

Minden ottlévőnek készitettünk egy kitűzőt, amit feltettek a szívünk fölé: egy kis szivecskét a közepében az Egyesület jelképével.
Köszönöm ezuttal is az egyesület tagjaiak a hozzájárulását az ünnep megszervezéséhez is: Mátyás Ibolyának, Bertalan Katalinnak és Dundler Ildikónak a főzésnél nyújtott segítséget! Biszak Mártának és Pászka Évának a beszerzés bíztosítását, a sok segítséget az aktív tagoknak a kitűző elkészítésénél.
Mindannyiuknak kívánok : Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag, Boldog Új Esztendőt, jó egészséget, hogy még sokszor köszönthessük egymást. Juhász Gyula, Karácsony felé versével zárom gondolataimat:

A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben."

Fülöp Magdolna