Október 25-28 között a Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával tizenhetedik alkalommal szervezett napközis tábort a céhes városban. A táborba kilenc 7 - 10 éves helybéli, zilahi és torjai iskolás gyerek kapcsolódott be, akik naponta 9 - 16 óra között különböző, tematikusan felépített tevékenységen vehettek részt. Az eseményről több száz fotó és számos rövid videófelvétel készült, melyekből a legemlékezetesebbek az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

A tábor számos célja közül az egyik kétségtelenül az is, hogy a sportot kedvelő, a természetet szerető gyerekeket megtalálják, illetve ők is megtalálják az egyesületet annak érdekében, hogy tartós kapcsolat alakuljon ki köztük, azaz rendszeres résztvevőivé váljanak programjaiknak. A gyerekeknek olyan játékos tevékenységeket szerveztek, mely által felhívták figyelmüket a környezettudatosság és az egészséges életmód fontosságára. A tábor nemcsak szituációs gyakorlatokból állt, hanem rengeteg kommunikációs, ráhangoló-hangulatoldó, valamint mozgásos programot is tartalmazott. Ugyanakkor izgalmasabbnál izgalmasabb csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt de a kézműves-tevékenység, az origami és a hagyományos reggeli torna sem hiányzott a programból. A napközis tábor keretén belül volt még számos labdajáték, teremfoci, tánc tanulás, meseolvasás, énektanulás, asztaliteniszezés, meseolvasás, bingó és a kerékpározás szabályainak fontossága is szerepelt.

Mindezek mellett a tábornak meghívottjai is voltak Oláh Attila kézdivásárhelyi paraolimpikon motivációs előadást tartott, hisz akaratereje és rendkívüli küzdőszelleme sokak számára példaértékű. Dósa Csaba a kézdivásárhelyi turisztikai iroda vezetője a város történelmét, udvartereit és a patika múzeumot mutatta be. A foglalkozásokat nemcsak a diákok hanem a szervezők is nagyon élvezték. A tábor tevékenységébe a Heal the earth, reloaded edition II projekt három ESC önkéntese is bekapcsolódott. A négy nap alatt igazi barátságok köttettek, új ismereteket szereztek a gyerekek, sok kalandos feladattal, élménnyel lettek gazdagabbak.

Szerző: Ráduly Attila

Partner: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Európai Szolidaritási Testület

Fotó: Fozocos George, Márton Fanni-Bíborka és Fábián Edina