Az ötödik Műsor

A Műsor című online színházi beszélgetőműsor ötödik részének bemutatóját tartjuk a hétvégén, melyben Fekete Mária, Kovács Kati és Kolcsár József színművészekkel ismerkedhet meg közelebbről a közönség. Az érdeklődők április 17-én, szombaton délután 17 órától kezdődően tekinthetik meg a videót 24 órán keresztül a Tamási Áron Színház Facebook-oldalán található linkről. Ugyanitt a Műsor korábbi részei is elérhetőek, mindegyik 4 dolláros áron (16 lej körül), amit a link aktiválásakor bankkártyáról lehet kifizetni.

https://www.facebook.com/tasz.ro

Az ötödik rész házigazdája, Pál Ferenczi Gyöngyi meghívottjainak szakmai és magánéletébe is igyekszik betekintést nyújtani a felvetett témák által. Fekete Mária 2005 óta tagja a Tamási Áron Színház társulatának, és két gyermek édesanyja. Az anyaságról, a gyermeknevelési szabadságról való visszatéréséről, egy izgalmas bukaresti filmes kalandjáról, de szakmai elakadásokról, gyengeségeiről is őszintén vall a műsorban.

„A társulatunk legfiatalabb anyukája, városunk legvonzóbb kutyás hölgye” – mondta a műsorvezető elöljáróban Kovács Katiról, aki jelenleg még gyermeknevelési szabadságát tölti első gyermeke mellett. Mindezekről és a színház iránti vonzalmáról, szakmai élményeiről, valamint egy kényesebb témáról is mesél a színésznő: a színpadi meztelenségről.

A harmadik meghívott Kolcsár József színművész, a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum igazgatója, akinek három gyermeke van, és aki a tőle már megszokott módon, meglehetősen viccesre vette a bemutatkozó videóját. A műsorban szeretettel mesél szülőfalujáról, színészi pályájának több éven át tartó hullámvölgyéről, és arról, hogy mennyire meghatározó volt az életére édesanyjának egy fontos kijelentése. Valami olyanfajta őszinteség is felvillan a műsor végén, amit ritkán szoktunk látni a kamerák előtt.

A Torpedó játék is segít abban, hogy többet megtudhassunk a vendégekről, és Nemes Levente színművész rövid jellemzései sem maradnak el. A zenét ezúttal Kertész János és fia, Huba biztosítja.