A Zöld Nap Egyesület szervezésében november 2-án, csütörtök este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében mintegy hetven érdeklődő jelenlétében vetített képes török nemzeti estre került sor. Az esemény házigazdái a 25 éves belsőépítész Gülcan Babir és a 26 éves Sinem Tosun kommunikációs szakember, a Heal the earth, reloaded edition II projekt törökországi ESC önkéntesei voltak. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.
A közönséget Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke köszöntötte, aki elmondta: az egyesület immár huszonhetedik alkalommal szervezett nemzeti estet, Törökországot ötödször sikerült bemutatniuk. A videóbejátszásokkal tarkított bemutatót a török himnusz eléneklésével nyitották meg. Azt követően a résztvevők betekintést nyertek a Kis-Ázsiában fekvő, gazdag történelmi múltú, 780 000 km2 területű és a folyamatosan növekedő 85 milliós népességű Törökország kultúrájába, hagyományaiba, a régiónkénti ruhákat, gasztronómiát valamint megismerték az igen változatos ország történelmének köszönhetően a nevezetesebb műemlék épületeit is. A több mint egy órás interkulturális estet Ráduly Attila a szervezet vezetője tolmácsolta magyar nyelvre. Sinem és Gülcan az előadás során kiemelte, hogy szülőhazájuk színültig tele van lenyűgöző természeti szépségekkel, napos strandokkal, drámai hegyekkel és egyedülálló építészeti kincsekkel, Törökország az egyik legizgalmasabb turisztikai úti cél. Ugyanakkor az este folyamán számos sztereotípiát is megcáfoltak, ismertetve az ország legszebb régióit, városait is, amit mindenképp érdemes meglátogatni!
A nemzeti est végén a jelenlevők közül sokan bekapcsolódtak a török táncokba, kóstolni lehetett a hagyományos török joghurtitalt az ayran-t és kipróbálhatták a hennafestést kézre. Ez a természetes alapanyagú festék a bőrre rajzolva két-három hétig tartja meg a mintáját, nem irritálja a bőrt. A rendezvény lehetőségét az Európai Szolidaritási Testület és a Vigadó Művelődési Központ biztosította.
Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Márton Fanni-Bíborka
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !