Egész napos művelődési rendezvény volt, november 26-án, vasárnap az ikafalvi Művelődési Otthonban a Csillagösvény Egyesület szervezésében.

Délelőtt istentiszteleti keretek közt szimbolikus hőlégballonos utazást tehettünk saját életünk „kosarában”, melynek tanulsága: dobjuk ki a megnemértés, a harag, a sértődöttség, a balítélet, egyszóval emberi gyarlóságaink terheit, hogy lelkünk könnyedébb legyen és szárnyalhasson, emelkedhessen mindinkább fennebb, közelebb az Isten szférához.

Ebéd után a Művelődési otthon nagytermében teremsport vetélkedők zajlottak, úgy mint asztaltenisz, csocsó, és a nyugat Európában népszerű, úgynevezett surlatás. Az imateremben ezzel párhuzamosan kézműves foglalkozás volt. Mindenki készíthetett adventi koszorút magának, és ajándékba is. A konyhában asszonyok szorgoskodtak, készülve a vendégfogadásra ugyanis szép színes meghívók hirdették, hogy este hat órakor a díjnyertes, Debrecent is megjárt, kovásznai diákszínjátszó csoport különleges produkcióval lép fel.

Tényleg nagyszerű élményben volt részünk. Babits Mihály a magyar irodalom egyik legmarkánsabb arcélű lírikusa, korának egyik legműveltebb egyénisége, erősen vallásos értelmiségi család sarja, súlyos betegsége, gégerák okozta némasága idején írta át az Ószövetség egyik legismertebb történetét, Jónás próféta könyvét, mely egyúttal szellemi életrajz biblikus formában. Az ügyes, tehetséges lelkes diákok, színre vitték és körbe hordozták színpadról színpadra sok-sok vastapsot, díjat aratva, az Isten sugallta üzenetet, hogy mindenki be kell töltse küldetését tűzön-vízen át. A ránk szabott feladat elől nem bújhatunk sehova. Ki kell mondani az igazságot, mert vétkesek közt cinkos, aki néma, mert „az Úr mondá Jónásnak: te csak prédikálj, én cselekszem”, mondjad a jót, az igazat, mindig csak azt, mert elmúlnak a Jónások és mindig újak jönnek és egyik másik szívben kicsirázik a jó szó, a jó mag jó földbe hullva kikel, nem hasztalan a prófétálás.

Prófétáltak a színjátszó a színjátszó fiatalok az emberi gonoszság, erkölcstelenség, képmutatás, bűn ellen a megtérés érdekében és nagyon szépen és jól szerepeltek. Az előadásról csak elragadtatással lehet beszélni: lendületes, sodró, bravúros élmény volt a javából. Köszönjük kedves diákok, fiatalok, gratulálunk további sikereket kívánunk. Gratulálunk Molnár János tanár úrnak, büszke lehet Kovászna, hogy ilyen remek, tehetséges, kiváló nevelője, irányítója van a Diákszínpad társulatnak. Köszönjük az Rmdsz által alapított Communitas Alapítványnak, hogy támogatta a rendezvény lebonyolítását.

Nagyoláh Ilona nyugdíjas tanítónő