Városnapok - Őszi sokadalom - Őszi Sokadalom 2019

Őszi Sokadalom 2019

» Balkan Fanatik az Őszi Sokadalomkor

Balkan Fanatik az Őszi Sokadalomkor - A 2002-ben alakult együttes tagjai több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy műfaji és stílusbeli határokat átlépve Balkan Fanatik néven egyesítik zenei elképzeléseiket. Georgios Tzortzoglou a Barbaronak, valamint a Gépfolklórnak volt a vezetője. Az ő ötlete volt, hogy a Lepés Gábor (Lepe) – számtalan magyar előadó producere és hangmérnöke – által képviselt elektronikus zenét elegyítsék némi betyáros virtussal, valamint népzenei elemekkel. Mivel a népzenei elemek főleg kárpát-medenceiek és balkániak, így lett a zenekar neve Balkan Fanatik. 

A produkció célja a zenei kultúrák, stílusok megismertetése a hazai mellett a nyugati hallgatósággal is, ezért dalaik több nyelven is megszólalnak.
Az elektro-ethno formáció a hangfelvételeken és a koncerteken népes előadóművész sereggel egészül ki. A zenekar belső holdudvarához tartozó zenészek, énekesek: Czifra Miklós gitáros és Kottler Ákos dobos virtuóz hangszertudásával teszi még dinamikusabbá a csapat hangzását. 2008 óta a fronton Lepe mellett a szexi és fiatal Ferenczi Szonja rappel és énekel. Állandó közreműködő a bársonyos hangú népdalénekes, Kovács Nóri.

A

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/balkanfanatik

A 2002-ben alakult együttes tagjai több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy műfaji és stílusbeli határokat átlépve Balkan Fanatik néven egyesítik zenei elképzeléseiket. Georgios Tzortzoglou a Barbaronak, valamint a Gépfolklórnak volt a vezetője. Az ő ötlete volt, hogy a Lepés Gábor (Lepe) – számtalan magyar előadó producere és hangmérnöke – által képviselt elektronikus zenét elegyítsék némi betyáros virtussal, valamint népzenei elemekkel. Mivel a népzenei elemek főleg kárpát-medenceiek és balkániak, így lett a zenekar neve Balkan Fanatik.



A produkció célja a zenei kultúrák, stílusok megismertetése a hazai mellett a nyugati hallgatósággal is, ezért dalaik több nyelven is megszólalnak. Az elektro-ethno formáció a hangfelvételeken és a koncerteken népes előadóművész sereggel egészül ki. A zenekar belső holdudvarához tartozó zenészek, énekesek: Czifra Miklós gitáros és Kottler Ákos dobos virtuóz hangszertudásával teszi még dinamikusabbá a csapat hangzását. 2008 óta a fronton Lepe mellett a szexi és fiatal Ferenczi Szonja rappel és énekel. Állandó közreműködő a bársonyos hangú népdalénekes, Kovács Nóri.

A Facebook oldal: https://www.facebook.com/balkanfanatik

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!