2018. július 8-15. között a Zöld Nap Egyesület képviseletében egy újabb magyarországi ifjúsági cserén vettek részt kézdiszéki fiatalok. Az ifjúsági csere a Balaton északi partján fekvő üdülőfaluban Vonyarcvashegyen került megrendezésre, ahol a résztvevők kulcsos házban és sátrakban voltak elszállásolva. Az ificserén készült fotók az egyesület Facebook oldalán tekinthetőek meg.

Ezúttal három ország (Magyarország, Szlovénia, Románia-Háromszék) fiataljai (13-15 éves korosztály) kaptak arra lehetőséget, hogy nyolc napon keresztül együtt lakjanak és más országokból érkező diákokkal, megismerjék egymás kultúráját, ezalatt közös projekten dolgozva megtanulták a nem formális oktatás eszköztárát is használni. Az Europoly nevet viselő ifjúsági csere témája többek közt az európai polgárság fogalmának tisztázása, az európai országok kultúráinak játékosan történő megismerése volt. Az ifjúsági csere ideje alatt a résztvevők a más országok résztvevőivel angolul kommunikáltak. A háromszéki csapat hét főből állt: a kézdikővári iskola diákjai, Klára Andrea, Bandi Nóra, a dálnoki Darkó Jenő Gimnázium diákjai, Marti Ákos Huba, Horváth Ferenc, valamint Náni Laura és Sárkány Barbara, akik a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai. Őket kísérte csoportvezetőként Szabó Attila, a Zöld Nap Egyesület titkára. Az első nap természetesen ismerkedéssel telt, a helyszín felfedezésével és máris sok-sok vicces élménnyel. Az ismerkedést követően a résztvevők különböző műhelymunkákon valamint szabadtéri és egyéb tevékenységekben vettek részt.

A három ország fiataljai azt a feladatot kapták, hogy a program végére egy olyan társasjátékot készítsenek el közösen, amelynek segítségével/játszva a játékosok feleleveníthetik tudásukat az Európai kontinensről és annak országairól, de akár új információk megszerzésével tudásukat gyarapíthatják. Feltétel volt továbbá, hogy az országukban fellelhető hagyományos játékokat ötvözve próbálják az új társasjátékot elkészíteni. Végül a három ország fiataljainak kitartó csapatmunkával sikerült elkészíteniük egy kvíz/műveltségi/ismeretterjesztő játékot, amely az EUROPOLY nevet kapta. Az interkulturális est alkalmával az egyes nemzetek képviselői bemutatták országuk kultúráját, hagyományait, valamint ízelítőt adtak nemzeti ételeikből.

A fiatalok a műhelymunkákon kívül lehetőséget kaptak, hogy szabadidejükben strandoljanak és közösen a többi ország résztvevőivel ellátogassanak a Történelmi modellvasút és vadászati kiállításra Keszthelyen, valamint egy 1 órás hajóútra is sor került a Balatonon. A résztvevő fiatalok ezúttal köszönik a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületnek, a kecskeméti Nyitott Szemmel Egyesületnek a szervezést, valamint a programban való részvétel lehetőségét. A csere az Európai Unió résztámogatásával, az Erasmus+ program keretén belül valósult meg.

Szerző: Szabó Attila

Fotó: Laura KRAŠEVEC és Szabó Attila