
A hétvégén felső-háromszéki Ikafalva Művelődési Otthona adott otthont az Ikafalvi Református Egyházközség által megszervezett Hangszert a fiatalok kezébe elnevezésű képzés sorozatnak. A fiatalok hangszeres oktatása a tavalyi évben kezdődött el Ikafaván, amikor szakavatott gitárosok tanították a fiatalokat a hangszeren játszani. Ebben az évben a billentyűs hangszeres oktatás következett a sorban.
Kellemes meglepetést okozott az, hogy a bejelentkezést túllicitálva olyanok is eljöttek a képzésre, akik előzőleg nem jelezték részvételi szándékukat. Raff Róbert a Berecki Szórvány Egyházközség református lelkipásztora vezette be az érdeklődőket a zeneelmélet alapjaiba, majd ezt követően a billentyűs hangszerekkel ismerkedtek a részt vevők.
A képzésnek nem titkolt célja az, hogy minél több fiatal egy életre szóló barátságot kössön egy-egy hangszerrel. Az első képzésnek is van már pozitív eredménye, tudniillik az egyik ifisünk, aki az akkori képzésen játszott először gitáron, azóta már a Kézdivásárhelyi Református Kollégium gitáros csapatába játszik és tovább tanulja a gitározás tudományát Ruszka Sándor kollégiumi lelkész gitáróráin. Reméljük, hogy a mostani képzésen részt vevő fiatalok közül is többen maradnak hűségesek ahhoz a hangszerhez, amivel a hétvégén megbarátkoztak. Az Ikafalvi Református Egyházközség másik célja a rendezvénnyel az volt, hogy a maga köréből kineveljen egy olyan kántor-palántá(ka)t, aki(k)nek a hangszeres szolgálata révén szebbé váljanak a vasárnapi és ünnepnapi istentiszteletek a folyamatosan megújuló Ikafalvi Református Templomban. Rendezvényünket a Communitas Alapítvány támogatta, segítségüket ez úton is köszönjük.
Bardócz Csaba
lelkipásztor
BEST TOOLS SRLFrissítette helyét a térképen.
X Balloon TransylvaniaÚj képet töltött fel.
Expressz PC SzervizÚj borítóképet töltött fel.
Vision Dent Technology Frissítette helyét a térképen.
chiuveteonline.ro Konyhai csapok és mosogatókFrissítette leírását.
TurbomasterFrissítette leírását.
Endocordis SRLÚj Centrum regisztráció.
Bauart - festék, vegyiáru kis- és nagykereskedésÚj borítóképet töltött fel.
MTR AUTO SERVICE SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Szekeres I. Istvan PFAMegváltozott a nyitvatartás.
Új termék: A padlótisztító az új felmosó - BEST TOOLS SRL
Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben - Kézdi Waldorf Egyesület
Confecționer, confecționeră / Varrókat, varrónőket alkalmazunk - Airquee
Meleglevegős hegesztő / Sudura cu aer cald - Airquee
Értékesitési munkatárs - Airquee
Marketing Menedzser - Airquee
2D/3D Designer - Airquee
Adminisztrációs munkatárs - Airquee
Lake Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Fairy-Valley Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !