Május 17-én a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület évadnyitó biciklitúrát szervezett a céhes városból a Nemere Útján.

A túrán készült fotók az egyesület facebook oldalán tekinthetőek meg.

A megmozdulás alkalmával 27 fős lelkes csapat pattant a nyeregbe. A C jelzéseket követve a Sinkovits stadion elől indulva Kézdiszentlélek (Perkő) fele tekert, utána Kiskászon, majd Kézdikővár, Torja, Futásfalva, Ikafalva, Felsőcsernáton (Ikavára) és Kézdivásárhely érintésével zárták a 60 kilométeres túrát.

Szokás szerint a zöldek a kerékpártúrát egyúttal honismereti túrának is szervezték. A csapat tagjai minden érintett településen kis pihenőt tartottak, megnézték a látnivalókat. Így történt ez Kézdiszentléleken is ahol Hodor Enikő pánkóval várta a csapatot, a Perkőre felérve a település történetéről hallhattak tájékoztatást. Torján báró Apor Csaba mérnök úr engedélyével betekintést nyerhettek rezidenciájába, végigjárták az épületet a pincétől a padlásig, remek idegenvezetőt kapva Kis Emese által, Ikafalván pedig Bardócz Csaba református lelkipásztor kalauzolásával a csapat megismerhette a falú történetét megtekintve az ikafalvi református templomot is.
A túra legfiatalabb résztvevője az alig 7 éves Gyenge Tamás volt.

Az útvonalról bővebben az erre a célra létrehozott (nemere.zoldnap.info) portálon kaphat információt.

Fotó: Canea-Kocsis András és Ráduly Attila