
A cigányok ideje (Dom za vešanje), angol-olasz-jugoszláv dráma / vígjáték, 1989
A film úgy kötődik a valósághoz, hogy közben el is szakad tőle: gyerekkereskedelemmel foglalkozó cigány szereplői mese és valóság határán állnak. Történetüket a művész hol szinte már bűnügyi, hol pedig melodramatikus hangvétellel adja elő, melyhez a zenei hátteret Goran Bregović autentikus szerzeményei és eredeti roma dalok szolgáltatják. A szereplők egyformán kiválóak, mind a hivatásos, mind az amatőr közreműködők.
Szegénységben, nyomorban tengődnek a cigányok Szarajevó környékén. Az egyetlen lehetőség a felemelkedésre a külföldi munkavállalás. Csillogó autóján hazalátogat az Olaszországba szakadt Ahmed. A cigány maffia vezére aranyláncot viselő, élveteg ravaszdi, aki nemcsak fenyegetéssel, hanem az érzelmesség húrját pengetve cserkészi be az áldozatait. Ahmed pénzt, támaszt és segítséget ígér az ifjú, különleges képességekkel megáldott Perhannak, ha vele tart. Az ígéret földjén azonban a koldulás, betörés, prostitúció jelenti a megélhetést. Amikor Perhan rádöbben, hogy kihasználták, már késő.
A film több Cannes, Cézár, Európai Filmakadémia díjat és jelölést kapott.
106 perc
rendező: Emir Kusturica
X Balloon TransylvaniaÚj képet töltött fel.
Expressz PC SzervizÚj borítóképet töltött fel.
BEST TOOLS SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Vision Dent Technology Frissítette helyét a térképen.
chiuveteonline.ro Konyhai csapok és mosogatókFrissítette leírását.
TurbomasterFrissítette leírását.
Endocordis SRLÚj Centrum regisztráció.
Bauart - festék, vegyiáru kis- és nagykereskedésÚj borítóképet töltött fel.
MTR AUTO SERVICE SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Szekeres I. Istvan PFAMegváltozott a nyitvatartás.
Új termék: A padlótisztító az új felmosó - BEST TOOLS SRL
Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben - Kézdi Waldorf Egyesület
Confecționer, confecționeră / Varrókat, varrónőket alkalmazunk - Airquee
Meleglevegős hegesztő / Sudura cu aer cald - Airquee
Értékesitési munkatárs - Airquee
Marketing Menedzser - Airquee
2D/3D Designer - Airquee
Adminisztrációs munkatárs - Airquee
Lake Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Fairy-Valley Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !