Március 12-én szombaton 21 órától a CrossOver zenekar koncertjén vehetnek részt az érdeklődők a Liget Café & Juice-ban.

A zenekar igencsak fiatal kezdeményezés, ám a tagok annál tapasztaltabbak a koncertezés terén, olyan neves előadókkal játszottak már együtt, mint Földes László (Hobo), Ferenczi György, A. G. Weinberger, hogy csak párat említsünk.

A CrossOver tagjai (Laura Tinca-Zan – ének, Tinca Teddy – gitár, Kerezsi Csongor – basszusgitár, Könczey Jenő – kahon) megfelelő alázattal nyúlnak a dalokhoz, ám a játékosságról, kreativitásról sem feledkeznek meg, ezáltal új köntösbe öltöztetik a populárisabb alkotásokat, saját értelmezésben adják elő ezeket.
A csapat olyan közismert zenészek, zenekarok alkotásait dolgozza át igényesen, mint George Gershwin, Jimi Hendrix, Michael Jackson, John Mayer, Jamiroquai és sokan mások.
A különféle zenei stílusokat a sepsiszentgyörgyi négyesnek sajátos előadásmódban sikerült homogén produkcióvá kovácsolni. Saját dalaikban pedig az őket körbevevő emberekről, helyzetekről énekelnek.
Ha részt szeretne/szeretnél venni egy képzeletbeli utazáson, ahol a közismert dalok másképp szólnak, mint ahogy ezekhez a nagyközönség hozzászokott, akkor önnek/neked a CrossOver koncerten a helyed!