Csíklázárfalva lovasa, Bálint András Szellő hátán vágtatott a leggyorsabban a Székely Vágta Góbé Futamában, és ezzel ő nyerte meg a versenyt. A Hargita megyei település lovasa büszkén emelte a magasba a címmel járó győztes kupát, Szellő pedig megilletődve, kissé nyugtalanul állt az ünneplő tömeg előtt. A Góbé Futam győztese a pénzjutalom mellett egy továbbképzést is nyert az Alagi Zsokéiskolába, amelynek vezetője Kovács Botond.

A start után hamar az élvonalba tört, és biztosan tartotta első helyét a Szellő nyergében vágtázó csíklázárfalvi lovas, Bálint András. Végig a sarkában volt, de a vezetést nem tudta átvenni a szotyori Bartha Ferenc, ő a második helyen végzett. Harmadikként ért célba a sepsikörőspataki Fazakas János Alpár és Sötétség, a negyedik helyen végzett Réty képviselője, Már Dénes és Villám.

A harmadiknak járó 1000 lejes díjat Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Székely Vágta társszervezője adta át, a második helyezett 15oo lejjel lett gazdagabb, az oklevelet, a kupát és a díjat Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója, a Székely Vágta társszervezője adta át. Az első helyezettnek 2000 lej a jutalma, amelyet Sztakics Éva Judittól, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterétől, a Székely Vágta főszervezőjétől vehetett át a Góbé Futam legjobb lovasa. A győztes továbbá egy továbbképzést nyert az Alagi Zsokéiskolába, és egy lovasfestmény a Nemzetközi Incitato Művésztábor felajánlásából, amelyet Márton Katalin, a tábor egyik főszervezője adott át.