A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával immár ötödik éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek harmincegyedik változatára csütörtökön december 12-én került sor. A rendezvényen készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

A nagy hagyománynak örvendő esemény most is elsősorban a kézdiszéki fiatalok bevonására összpontosult, de családoknak szóló programok sokasága színesítette az ingyenes rendezvényt. Alkalmanként a kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály képviselteti magát és kellemesen tölti el a két és fél órát. A decemberi Mozgó Délutánon több mint nyolcvanan fordultak meg, akik többek között asztaliteniszeztek, ugróköteleztek, amőbáztak, mikádóztak, görgőztek a KSE kerékpárszakosztályával, gombfociztak a Puskás Ferenc Gombfoci Klubbal és a szervezőknek köszönhetően pedig különböző kifestőket, csapatépítő játékokat próbáltak ki. Ezenkívül a jelenlévők betekintést nyerhettek az Egyensúly Gyermekjógába is Hodor Enikő által, aki egy órás interaktív bemutatót tartott. Az esemény zárásaként a Zöld Nap Egyesület gondozásában és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által támogatott Bringabarát közlekedés füzetecskét is elvihették azok, akik helyesen töltötték ki a villámgyors kerékpáros KRESZ tesztet.

A rendezvényt a tervek szerint december 27-én is megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez az esemény minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.

A rendezvény lehetőségét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Európai Szolidaritási Testület biztosította.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Salome Pirtskhelava és Mariam Sargsyan