Kézdivásárhely Infó Centrum

» Demokrácia Központ iroda Kézdivásárhelyen

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kézdiszéki szervezete megnyitotta Demokrácia Központ nevű irodáját Kézdivásárhelyen is. Az iroda működése már január 3-án elkezdődött. Mivel a működéssel párhuzamosan javítási, és felújítási munkálatok is folytak ezért nem hirdettük meg nyilvánosan a nyitást.
Az irodánk iránti nagyfokú igényt igazolja az a tény is, hogy annak ellenére, hogy nyilvánosan nem reklámoztuk az irodát eddig már több mint száz ügyfelünk és érdeklődőnk volt. Az EMNT iroda létezése, mint a népdal szájról szájra terjedt. Az elmúlt héten sikerült olyan látogatottságot is elérni, hogy a teljes nyitva tartás alatt mind a három alkalmazottnál egymást váltogatták az ügyfelek.
Mára sikerült minden kezdeti problémát felszámolni és ezért - a sajtónak az ügyünkhöz való pozitív hozzáállását kihasználva - szeretnénk még szélesebb körben felhívni az érdeklődők figyelmét a Kézdivásárhelyi EMNT irodájára. Segítségünket a kedves érdeklődők hétfőn 15-20., kedden, szerdán és csütörtökön 9-12., valamint 13-15., és pénteken 9-12. óra között vehetik igénybe. Az iroda Kézdivásárhely főterén a Kálvin Központban található, az emeleten, a Nazaret üzlet fölött.
A honosításhoz szükséges iratok rendszerezése mellett a honosításhoz szükséges fordítások elkészítésében is tudunk segítséget nyújtani, tudniillik kapcsolatunk van több kézdivásárhelyi fordító irodával, akik irodánkon keresztül gyorsan, szakszerűen elkészített és a formakövetelményeknek megfelelő fordítást biztosítanak ügyfeleink számára.
Az EMNT kézdivásárhelyi szervezete az elkövetkezendőkben programok, fórumok szervezését tervezi. Célunk az, hogy jelenlétünkkel, munkánkkal, ötleteinkkel még jobban felpezsdítsük Kézdiszék életét. Az iroda hivatalos avatójára februárba kerül sor, amit egy rendezvénnyel kapcsolunk össze.

Kézdivásárhely, 2011. január 17.
Bardócz Csaba - Kézdiszéki EMNT elnök
A Kézdivásárhelyi Demokrácia Központ igazgatója

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!