Díjazták a Duke of Edinburgh's International Award személyiségfejlesztő programban résztvevő háromszéki fiatalokat

Hétvégén díjazták a The Duke of Edinburgh's International Award személyiségfejlesztő programban résztvevő és azt sikeresen teljesítő Kovászna megyei fiatalokat.

A zabolai Mikes-kastélyban megszervezett nagyszabású díjátadó ünnepségen, több mint harminc fiatal vehette át az elismerő oklevelet, ugyanakkor a programban résztvevő mentorok odaadó munkáját is értékelték egy-egy oklevéllel.

A nemzetközi fejlesztőprogram tevékenységébe 2015-től kapcsolódtak be a háromszéki fiatalok az anyaszervezet, valamint a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda önkéntes mentorainak, oktatóinak, munkatársainak köszönhetően. Jelenleg megyénkben 31 személy mentorként, felvigyázóként vagy kiértékelőként, továbbá 84 beiratkozott fiatal vesz részt aktívan a programban

Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke elmondta „A Duke of Edinburgh's International Award célja nem más, mint a saját határaink túllépése, ez a célkitűzés egyszerre jelent kihívást mentor és mentorált számára. Mára egyesületünk egyik legnagyobb foglalkozásává nőtte ki magát, és amit szervezetként mi is tanulhattunk belőle az a kitartás és a türelem." Köszönetet mondott a program támogatóinak, akik fontosnak tartották a fiatalok támogatását, hiszen segítségük nélkül mindez nem sikerült volna.

„Nekem tetszik, hogy a Duke of Edinburgh's díj a jövőbe fektet, mert a fiatalokat támogatja és motiválja, hogy kimozduljanak a komfortzónájukból. A jövőbe fektet, mert kinyitja a fiatalok látókörét, és a jövőbe fektet, mert kapcsolatokat épít"- kezdte beszédét az est házigazdája, Roy Chowdhury Gergely. Kiemelte a kapcsolatok fontosságát, sok sikert kívánt a továbbiakban a program résztvevőinek és támogatóinak.

Shajjad Rizivi, a románian Duke of Edinburgh's elnöke gratulált és elismerését fejezte ki a háromszéki mentorok és fiatalok felé: „Gratulálok, ahhoz, amit elértetek. Olyasmit értetek el, ami különleges. Nem történik minden tanulás az iskola falai között. Igazából az életben, az számít, ami az iskolán kívül történik, és az hogyan állsz a dolgokhoz."

Máté János, a Duke of Edinburgh's program háromszéki koordinátora megköszönte azoknak a mentoroknak, felvigyázóknak, kiértékelőknek, önkéntes oktatóknak, trénereknek és cégeknek a munkáját, akik segítették, hogy a fiatalok megvalósíthassák és a jövőben is folytatni tudják a programot, amit elkezdtek. „Ez a program emberré tette a fiatalokat, mert mindannyian bátrak vagyunk, de a szeretteink kedvéért képesek vagyunk félretenni az álmainkat nagyon sok esetben. És ezek az álmok hová kerülnek? Egy a szívünkben elrejtett fiókba, minden este elővegyük és nézegetjük őket, egyre nehezebb visszatenni az álmainkat a fiókba, de megtesszük. Éppen ezért vagyunk bátrak. Mi azt szeretnénk, ha ezek az álmok megvalósulnának, és ezek a fiatalok, akiknek álmaik vannak ne kelljen fiókban őrizgessék ezeket."- bíztatta a fiatalokat a koordinátor.

A beszédeket követően a fiatalok meséltek a program alatt szerzett élményeikről, kalandjaikról, hogy mi jelentett számukra részt venni a több hónapon át a Duke of Edinburgh's International Award-on, és nem utolsó sorban pedig bemutatták a programot záró kalandtúrjukról készült videókat.

„Lehetőséget arra, hogy tanuljunk olyant, amire esetleg nincsen anyagi hátterünk... én személy szerint megkaptam azt a lehetőséget, hogy hegedülni tanulhassak. Mindenki azt mondta, hogy soha nem fogom tudni elsajátítani, de mégis megtettem – a DOFE keretében." – Szabó Eszter (Református Kollégium).

Az est hátralevő részén Héjja Huba-Ferenc, a sepsiszentgyörgyi Kékfrankos Borház munkatársa borkóstolóval egybekötött előadást tartott, valamint Sándor Kálmán, a Homoródalmási Kézműves Sajtoktól sajtkóstolóra invitálta a résztvevőket. Ezt követően svédasztalos vacsorával készültek a szervezők, valamint a kastély udvarán tábortűz mellett lehetőség nyílt beszélgetésre is.

A gála hangulatát Mocanu Prezsmer Erika (mezzoszoprán), Lőfi Gellért (zongora), Miklos Katalin (hegedű) zenei kísérete tette emlékezetessé.

Köszönjük Máté Jánosnak a program koordinációt és a program felkarolását és támogatását Bakk Vitális Mária Kingának Wegener Pro Sanitate Alapítvány kuratóriumi elnöknek. A gála megszervezésében nyújtott segítséget Roy Chowdhury Gergely, mint házigazdának és Lengyel Melindának a zabolai kastélytól. Külön köszönjük a gála támogatását Berszány Tibornak a Bertis Kft. ügyvezetőjének és Benedek Ervinek a Bani Market üzlethálózat ügyvezetőjének.