Díjazták a The Duke of Edinburgh’s International Award személyiségfejlesztő programban résztvevő háromszéki fiatalokat

Átvették a The Duke of Edinburgh’s International Award személyiségfejlesztő programot a tavalyi, illetve az idei évben sikeresen teljesítő sepsiszentgyörgyi és kovásznai fiatalok az elismerő oklevelet. A szeptember 23-án, a zabolai Mikes-kastélyban megszervezett nagyszabású díjátadó ünnepségen, közel ötven fiatalt részesített elismerésben a Turul Iroda.

A díjat 1956-ban indította Edinburgh hercege, II. Erzsébet királynő hajdani férje, közösen Kurt Hahn német oktatóval és John Hunt lorddal, az első sikeres Everest-expedíció vezetőjével. A program alternatív képzést biztosít a 14 és 24 év közötti fiataloknak, célul tűzve az életre való nevelést. A fiatalok négy területen vállalnak részt: önkéntesség, fizikai, illetve szellemi képességek fejlesztése, valamint kaland. Mindezeket három szinten végezhetik el: bronz, ezüst és arany. A nemzetközi fejlesztőprogram tevékenységébe 2015-től kapcsolódnak be a háromszéki fiatalok az anyaszervezet, valamint a sepsiszentgyörgyi Turul Iroda önkéntes mentorainak, oktatóinak, munkatársainak köszönhetően.

Furus Levente, a Turul Iroda elnöke elmondta: „A The Duke of Edinburgh’s International Award célja nem más, mint a saját határaink túllépése, ez a célkitűzés egyszerre jelent kihívást mentor és mentorált számára. Amit mi szervezetként is tanulhatunk a programból, az nem más, mint a kitartás és türelem. Bár a tavalyi évben volt egy pillanatnyi megtorpanás, kitartással, együttműködéssel sikerült átlépnünk a pillanatnyi bökkenőn, így megerősödve kerülhetünk ki belőle, és ez a program lényege is.” Ugyanakkor köszönetet mondott a program támogatóinak, koordinátorainak és mindazoknak, akik fontosnak tartották a fiatalok támogatását, hiszen segítségük nélkül mindez nem sikerült volna.

„Örömmel tölt el, hogy a The Duke of Edinburgh’s díj a jövőbe fektet, mert a fiatalokat támogatja és motiválja, hogy kimozduljanak a komfortzónájukból. A jövőbe fektet, mert kinyitja a fiatalok látókörét, és a jövőbe fektet, mert kapcsolatokat épít” – kezdte beszédét az est házigazdája, Roy Chowdhury Gergely. Kiemelte a kapcsolatok fontosságát, sok sikert kívánt a továbbiakban a program résztvevőinek és támogatóinak.
Shajjad Rizivi, a The Duke of Edinburgh’s International Award Romania Alapitvány elnöke gratulált és elismerését fejezte ki a háromszéki mentorok és fiatalok felé: „Gratulálok, ahhoz, amit elértetek. Olyasmit értetek el, ami különleges. Nem történik minden tanulás az iskola falai között. Igazából az életben, az számít, ami az iskolán kívül történik, és az hogyan állsz a dolgokhoz.”

Kovács – Gergely Katalin, a program Kovászna városának koordinátora kiemelte a fiatalok rátermettségét, kitartását: „A csodák nem akkor születnek, amikor valamit ki akarnak kényszeríteni. A csodák itt történtek, a fiatalok teljes szívvel dolgoztak, küzdöttek a céljaik eléréséért. A munkájuk így lett és lesz áldás.” Majd háláját fejezte ki a fiatalok fele: „Hálásak vagyunk, legfőképpen azért, hogy a mentoraitok lehettünk és köszönöm a mentortársaimnak is.”
„Úgy érzem, hogy nagyon sokat fejlődtetek és ti vagytok azok, akik magatok körül képesek vagytok megváltoztatni, jobbá tenni a világot” – címezte üzenetét a fiataloknak Gheorghiță Raymond, háromszéki koordinátor. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki mindazon oktatók, mentorok, koordinátorok és támogatók számára, aki a programban működésében segítettek: „Sokszor elgondolkodtunk, hogy megéri-e az önkéntesen befektetett munka. Azt tudom válaszolni, hogy igen. Miközben díjaztuk a fiatalokat, a munkát elfelejtjük, csak a pozitív, kellemes élményekre, az emlékekre gondoltam vissza.”

A hónapokon át zajló szellemi, fizikai és önkéntes tevékenységeket a végén egy kihívás zárja. De hosszú út vezet idáig: a fiatalok felkészítő táborokon vettek részt, ahol megismerkedtek a túrázáshoz szükséges eszközökkel, elsősegély oktatáson vettek részt, majd az itt szerzett elméleti oktatást több felkészítő túrán, a gyakorlatban is elsajátították, a végén pedig saját maguk tervezték meg a lezáró kalandtúrát, egészen a tervezéstől a kivitelezésig. Sokan emberpróbáló feladatokkal néztek szembe. A díjazott fiatalok meséltek a program alatt szerzett élményeikről, kalandjaikról, hogy mi jelentett számukra részt venni a több hónapon át a The Duke of Edinburgh’s International Awardon, és bemutatták a programot záró kalandtúrjukról készült rövidfilmeket.

Az est hátralevő részén, állófogadás, valamint Héjja Huba-Ferenc, a sepsiszentgyörgyi Borbrigád tulajdonosa borkóstolóval várta a résztvevőket, de kastély udvarán tábortűz mellett lehetőség nyílt beszélgetésre is.

A gála hangulatát Hoos Hanna Denise hegedű- és Sinka Melinda zongorakoncertje emelte. A jövőben az egyesület három városban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Kovásznán összesen hetvenöt új fiatalt és harmincöt felnőttet von be a The Duke of Edinburgh’s International Award tevékenységeibe.

A programot támogatja a Barabás Lovarda, az LC Packaging Kft., az Elektra-Cont Kft. és a Vikingcons Kft. Az est támogatója a Zabola Estate, a Pro Wegener Santitate Alapítvány, a Consac KFt. és Rotary Club.