Kezdődik a dísznövény kiállítás és vásár Kézdivásárhelyen
Csütörtökön kezdődik a dísznövény kiállítás és vásár, amelynek részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervezők kedden, május 21-én. A virágszemlén helyi és magyarországi termelők kínálják termékeiket, a kísérőprogramok pedig kicsikhez és nagyokhoz egyaránt szólnak.
Krébecz József, az Assa Divi Kft. ügyvezetője, a dísznövény kiállítás és vásár társszervezője szakmai alapokra helyezett kulturális rendezvényként nevezte meg a virágkiállítást, és kihangsúlyozta, hogy ezzel a rendezvénnyel minden eszközt felhasználnak arra, hogy a természet szeretetét népszerűsítsék és erősítsék az emberekben, valamint lehetőséget adjanak erre a legkisebbeknek is. "Eszerint építettük fel a programot is, hiszen a mesekertben nem csak szórakoznak majd a gyerekek, hanem sok hasznos dolgot is megtanulnak a virágokról, sőt, ezer palántát is elültetnek" - emelte ki.
"Nagyon fontos számunkra, hogy ezzel az eseménnyel előtérbe helyezzük a dísznövények és kertkultúra iránti szeretetet, és nagyon köszönöm a polgármester úrnak, hogy ő is partner ebben" - tette hozzá. Krébecz azzal zárta gondolatát, hogy nem titkolt vágya elérni azt, hogy a magyar kormány beemelje a kézdivásárhelyi és székelyudvarhelyi dísznövény kiállítást a határon túli kiemelt kulturális rendezvények sorába.
Török Barna öt éve szervezi a kézdivásárhelyi dísznövény kiállítást és vásárt, elmondása szerint a rendezvénynek az a másik célja, hogy a helyi virág- és növénytermelők, valamint kertészeti szaküzletek saját rendezvényüknek tekintsék, és évről évre meg akarjanak jelenni a rendezvényeken. "Eddig túlnyomórészt magyarországi kiállítók voltak a vásáron, ez mára megváltozott. Elértük azt, hogy kertépítéssel foglalkozó cégek is helyet kérjenek a kiállításon, és azt is, hogy a magyarországi termelők már csak színesítik a rendezvényt, de a helyiek dominálnak. Jelenleg húsz kiállító jelezte részvételi szándékát, de ez nőhet vagy akár csökkenhet is, hiszen nagyon időjárásfüggő, hogy valaki tényleg eljön vagy sem" - mondta el Török Barna.
Ménessy Kinga, az önkormányzat részéről megbízott szervező a rendezvény kísérőprogramjairól számolt be. A dísznövény kiállítás és vásár megnyitója csütörtökön, május 23-án, 17 órakor lesz, amelyen közreműködik a Tanulók Háza fúvószenekara és mazsorettcsoportja. Pénteken a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói készülnek rövid műsorral, majd a Maassluis Nyugdíjas Klub énekkara és tánccsoportja szerepel. Szombaton egyedi divatbemutatóval készül a KreaKids Stúdió, vasárnap a Mózsiás színjátszó csoport és a Sepsi Kamarazenekar vonósnégyese biztosítja a kulturális programot.
A rendezvény idei újdonsága a Borsarok, ahol finom borokat lehet kóstolni és vásárolni, este pedig jó zene mellett lehet kellemesen eltölteni az időt: csütörtökön Ábri Béla és zenekara, valamint a Perkő Néptáncegyüttes, pénteken Jarosiewitz Tibor, szombaton Imre Juli ad koncertet. A Borsarokba a belépés a pénztárak bezárása után ingyenes, a kiváltott belépőjegy viszont nem jogosít fel ingyenes borkóstolásra.
Állandó programok:
Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében
Látványsátor a Szalmaszál virágbolt jóvoltából
Mesterek utcája a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület szervezésében
Borsarok a kézdivásárhelyi Vinstore jóvoltából
Részletes program:
Május 23., csütörtök
09:00 Regisztració kiállítók
09:30 Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében: gyerekfoglalkozások és gyerekeknek szóló egész napos programok
10:00 Kézműves vásár a Mesterek utcájában a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület szervezésében
10:00 Látványsátor a Szalmaszál virágbolt jóvoltából
10:00 Borsarok a kézdivásárhelyi Vinstore szervezésében
13:00 Tombolahúzás
17:00 Ünnepi megnyitó
A rendezvény fővédnöke: Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere
A rendezvény vendége: Krébecz József, az Assa Divi Kft. ügyvezetője, a rendezvény társszervezője
A megnyitón közreműködik a Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja. Vezényel: Gyergyai Barna. A mazsoretteseket betanította Kis Katalin.
18:00 Tombolahúzás
19:00 Borkóstoló a Borsarokban: zenél Ábri Béla és zenekara, közreműködik a Perkő Néptáncegyüttes
Május 24., péntek
09:00 Térzene
09:30 Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében: gyerekfoglalkozások és gyerekeknek szóló egész napos programok
10:00 Kézműves vásár a Mesterek utcájában a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület szervezésében
10:00 Látványsátor a Szalmaszál virágbolt jóvoltából
10:00 Borsarok a kézdivásárhelyi Vinstore szervezésében
11:00 A Petőfi Sándor Általános Iskola I-IV. osztályos tanulóinak zenés-verses összeállítása. Betanította: Füleki Katalin.
13:00 Tombolahúzás
14:00 A Maassluis Nyugdíjas Klub Rozmaring énekkarának műsora, vezényel: Héjja István zenetanár. Utána fellép a Maassluis Nyugdíjas Klub székely tánccsoportja, szaval Ferencz Gizella klubtag.
17:00 Tombolahúzás
19:00 Borkóstoló a Borsarokban: zenél Jarosiewitz Tibor
Május 25., szombat
09:00 Térzene
09:30 Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében: gyerekfoglalkozások és gyerekeknek szóló egész napos programok
10:00 Kézműves vásár a Mesterek utcájában a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület szervezésében
10:00 Látványsátor a Szalmaszál virágbolt jóvoltából
10:00 Borsarok a kézdivásárhelyi Vinstore szervezésében
13:00 Tombolahúzás
17:00 Tombolahúzás
18:00 Divatbemutató a KreaKids Stúdió szervezésében. A KreaKids Stúdió diákjai egy egyéni öltözékekből álló kollekcióval rukkolnak elő, amelyet különböző applikációkkal díszítenek.
20:00 Borkóstoló a Borsarokban: zenél Imre Juli
Május 26., vasárnap
09:00 Térzene
09:30 Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében: gyerekfoglalkozások és gyerekeknek szóló egész napos programok
10:00 Kézműves vásár a Mesterek utcájában a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület jóvoltából
10:00 Látványsátor a Szalmaszál virágbolt jóvoltából
10:00 Borsarok a kézdivásárhelyi Vinstore szervezésében
11:00 Mózsiás színjátszócsoport műsora
12:00 Sepsi Kamarazenekar vonósnégyese
16:00 Tombolahúzás
Partnereink:
Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, Valley of Trousers, Bóbita Egyesület, KreaKids Stúdió, Vinstore Kézdivásárhely, Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület, Szalmaszál virágbolt, Tanulók Háza fúvószenekara és mazsorettcsoportja.
A kézdi.infó a hozzászólók között 5 ingyen belépőt sorsol ki, melyek átvehetők csütörtöktől vasárnapig a rendezvény bejáratánál.
Frissítette leírását.
Frissítette leírását.
Frissítette leírását.
Új Centrum regisztráció.
Új borítóképet töltött fel.
Új elérhetőséget adott meg.
Megváltozott a nyitvatartás.
Megváltozott a nyitvatartás.
Új Centrum regisztráció.
Új borítóképet töltött fel.
Bejegyezve: 2013-05-17 23:09:55
Bejegyezve: 2013-05-20 22:04:17
Bejegyezve: 2013-05-21 21:18:39
Bejegyezve: 2013-05-22 09:08:07
Bejegyezve: 2013-05-22 14:50:17
Bejegyezve: 2013-05-22 20:06:54
Hasznos idõtöltést, jó szórakozást kívánunk mindenkinek.
Bejegyezve: 2013-05-22 23:03:18