Április 16-án a Zöld Nap Egyesület csapata a torjai Kicsi Antal Gimnáziumba kapott meghívást, ahol több órás környezetvédelmi aktivitásokat bonyolíthatott le. Többek között a keddi program része volt egy interaktív vetélkedő, társalgás a víz fontosságáról de megismerkedhettek a Friends of the environment projekt két EVS önkéntesével Carmennal és Elenával is. A tanuló ifjúság is nap, mint nap tapasztalja, hogy milyen drámai változásokon megy keresztül Földünk és közvetlen környezetük. Az ez irányú nevelés célja, tudatosítani a diákokban, hogy csak környezettudatos magatartással lehet ezeket a folyamatokat lelassítani. Eredményt csak a hatékony megelőzés biztosíthat. A rendezvényről készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.

Több mint 130 diák kapcsolódott be az egész napos eseménybe akik különböző környezettudatos praktikákat, konkrét megoldásokat és stratégiákat dolgoztak ki az adott település megmentéséért. Minden csoport más-más intézményt képviselve próbálta a szennyeződésektől megfertőződött helységet megmenteni. Így voltak akik a helyi önkormányzatot vagy éppen, iskolát, vendéglőt, bevásárlóközpontot, farmot képviselték. A stratégiák kidolgozása után minden csapat bemutatta egymásnak a terveit, majd közösen megbeszélték azt. Mind a nyolc csoport nagyon hatékonynak bizonyuló megoldásokat fejlesztett ki, így bátran kijelenthetjük, hogy sikeresen megmentődött a helység az őt ért szennyezésektől. Az "Egy képzeletbeli település megmentése" elnevezésű interaktív foglalkozás a Zöld Nap suli projekt alatt átdolgozott tevékenység, mely nagy sikernek örvend a diákok körében.

Támogató: Erasmus plusz program

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Elena Ershova