» Együtt érzünk, együtt gondolkodunk, együtt cselekszünk – Március 15-ei megemlékezés Kézdivásárhelyen

Egyre nagyobb érdeklődést vált ki a Kárpát-haza magyarjai körében a kézdivásárhelyi lovas felvonulás és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett központi ünnepség, melyre idén először a vajdasági magyar kisebbség képviselői is elutaztak, s a magyarhoni testvértelepülések mellett Heves megye küldöttei, Dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott és Szabó Róbert, a Heves megyei közgyűlés elnöke is a felső-háromszékiekkel ünnepelt. Jeles hivatalosságok, mint Dr. Csige Sándor Zoltán, a Magyarországi Csíkszeredai Főkonzulátus vezető konzulja, Nagy Károly Zoltán, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének elsőbeosztottja, illetve Fejér László Ödön parlamenti képviselő és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ugyancsak a céhes város főterén hajtott fejet a 48-as hősök emléke előtt. A város meghívottjait és az ünneplő tömeget, egyben pedig az egységes magyar nemzetet üdvözölte Bokor Tibor polgármester, aki ünnepi beszédét a fiatalok és a bátrak előtti tisztelgéssel kezdte: „Nem jöhet soha semmilyen hatalom vagy parancsszó, amely megakadályozhatná azt, hogy amíg él az utolsó ünnepelni vágyó ember e térségben, ne emlékezzünk meg itt a 48-as bátrakra. Mert tisztelet a bátraknak! Tisztelet ma is, tisztelet holnap is, tisztelet, amíg él magyar ember, ki tisztelegjen.”

Ünnepi gondolatai egy közelmúltban bemutatott színházi előadás szavaiból ihletődtek: „Mindenki boldog lehet, aki e földet magáénak tudja. Nekünk, magyaroknak egy külön csillagunk van az égen. Néha nem látjuk ezt a csillagot, de akkor is ott van. Ott ragyog fölöttünk, és vigyáz ránk. Idővel jön valaki, aki ennek a csillagnak a fényével fel tudja gyújtani a lelkeket. « Határozottan úgy érzem, hogy e csillagnak a fénye ilyenkor, március 15-én ragyog a legszebben. És ennek a csillagnak a fénye volt 48-ban Kossuth Lajos, aki azt üzente, hogy el kell menni, és hívására többezer magyar hazafi indult a csatába; Gábor Áron, aki kis városunk történelmét írta azzal, hogy neve hallatán Kézdivásárhely jut eszébe először minden magyarnak; Petőfi, aki nem félt elmondani, hogy mit kíván a magyar nemzet.” És Petőfivel együtt tette fel a kérdést, „Van-e szebb lánc a világon, / Mint mely minket összefűz? (...)”, melyre egyben a választ is megfogalmazta: „Nincs. És sokszor nem látjuk, hogy mennyivel vagyunk erősebbek együtt és nem külön, mennyivel vagyunk okosabbak, ha egy asztalhoz ülünk és nem mindenki a sajátja mellé, mennyivel vagyunk hitelesebbek összefogva és nem széthúzva.”

Bokor Tibor köszöntő beszédét követően dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa vezető konzulja Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét közvetítette, amit a Nagy Mózes Gimnázium zenekarának zenés műsora követett. A Zúg március diákszónok-verseny idei győztese, Bagoly Anabella IX. osztályos diák (Nagy Mózes Gimnázium) fiatalokat is megszólító szónoklata, illetve a március 15-e szellemében évente meghirdetett szavalóverseny első díjasa, Jánosi Zsolt (Turóczi Mózes Ált. Isk., VII. oszt.) szavalata után dr. Pajtók Gábor, Heves megye kormánymegbízottja szólt az egybegyűltekhez. Beszéde összehasonlításon alapult, párhuzamot vonva az 1848-49-es harcok lefolyása között Kovászna és Heves megyében. A bátor, férfias cselekedetek mellett a nők fontos szerepét is kihangsúlyozta, hiszen „ők a lelki és testi menedék biztosítása mellett, ha kellett, fegyvert ragadva is harcoltak”.
Bokor Barna, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze Ady Endre szavaival idézte meg a dicső múltat, „életet és hitet üzenve” a fiataloknak, a jövő nemzedéknek (Ady Endre: A tűz márciusa), majd az ünnepi ökumenikus áldás után koszorúzás zártaa központi ünnepséget.

Idén először az Incze László Céhtörténeti Múzeum március 15-ei tárlatának megnyitóját a magyar nemzeti ünnep napjára időzítette – ezúttal 28 művész és 40 alkotás keretezte az ünnepet. A kiállítást Nagy Károly Zoltán Magyarország bukaresti nagykövet-helyettes nyitotta meg, aki úgy fogalmazott: ,,A művészet szabadság is egyben, és ecsettel, formázó késsel is lehet harcolni”. Dobolyi Annamária művészettörténész, a tárlat méltatója pedig a kortárs művészet ama tulajdonságára hívta fel a figyelmet, hogy az „gondolkodásra és elmélyülésre bír, ezáltal teremtve ünnepi hangulatot az emberek szívében”. A tárlatmegnyitót a Református Kollégium tanár-lelkésze, Ruszka Sándor által vezetett zenekar előadása zárta.

2015. március idusát Gábor Áron új talapzatra állított rézágyújának bemutatása tette különlegessé, melyre a Vigadó Művelődési Ház földszinti kiállító termében került sor, Vargha Mihály muzeológus, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának méltatásában. Az egykori kézdivásárhelyi Rudolf Kórház udvarán feltárt, Turóczi Mózes ágyúöntő műhelyében öntött ágyú hányattatásairól, Bukarestből való végleges „hazatéréséről” szóló beszámoló után Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke szólt az egybegyűltekhez.

Gábor Áron egyetlen fennmaradt rézágyúja ez alkalommal új, időt álló talapzatot – lafettát – kapott a Heves megyeiek részadományának köszönhetően, ennek az együttműködésnek jelentőségéről beszélt az elöljáró, hangsúlyozva, hogy a magyar nemzet mindig akkor volt sikeres, ha összefogott. Eme együttérzés, együtt gondolkodás és együtt cselekvés eredménye a most átadott új talapzat. Az eseményen Pohárdi József „ágyúöntő” mester is bemutatkozott, aki meghatódottsággal ecsetelte: élete munkájának megkoronázását jelentette e nemzeti ereklyének számító ágyú lafettájának elkészítése.

A háromszéki harangokból, gyermekek által összegyűjtött kiskanalakból, asszonyok által összeszedett órasúlyokból, gyertyatartókból, órasúlyokból öntött ágyút adta át a kézdivásárhelyieknek Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki beszédében arra irányította rá a figyelmet, hogy "szinte érezni, hogy Gábor Áron rézágyújának lelke van. Ha a fákat télen megöleljük, bár mindegyik hideg, mégis érződik, hogy az, amelyikben élet van langyosabb. Így van ez ezzel az ágyúcsővel is: nem hideg, hanem lüktet, van lelke. Az a lélek érződik, amit Gábor Áronék, Turóczy Mózesék beleleheltek.” Az elnök továbbá azt mondta, hogy – akárcsak őseink – a nagy tetteket, a sorsdöntő cselekedeteket meg kell álmodnunk. „A bátor cselekedeteket, a nagy lépéseket nem lehet hideg, számító fejjel, papíron ceruzával, mérnöki pontossággal kiszámítani. Azokat meg kell álmodni. Ezer éves múltunk erőt adó nyugalmával mondjuk: kell, hogy legyen újra székely álom. Egy gazdag és erős Székelyföld. Ez Gábor Áron egykori és mai álma. Egy olyan Székelyföld, amelyet saját erejükben bízó büszke emberek építenek maguknak, a saját szájuk íze szerint. Egy olyan Székelyföld, ahol a magunk útját fogjuk végigjárni, azért mert ha nem mi irányítjuk a saját életünket, akkor valaki más fogja. Ezt a Székelyföldet fogjuk továbbvinni, mert az álmainknak nem lehet határt szabni” – fogalmazott zárszóként Tamás Sándor. A magasztos hangulatot Rancz-Gyárfás Hanna, V. osztályos tanuló szavalata fordította meghatóvá – tőle Wass Albert: Emlékezés egy régi márciusra című verset hallhatták a jelenlevők.

A kézdivásárhelyi emlékünnepség, akárcsak a korábbi években, a Vigadó Művelődési Házban megtartott gálaműsorral zárult, Hazám, te mindenem! címmel, Lung László Zsolt rendezésében. Az előadásban közreműködtek Bokor Barna színművész (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház), Buta Árpád tenor (Marosvásárhelyi Állami Filharmónia), a Sepsi Kamarazenekar, Kedves Zenekar, a Perkő Néptáncegyüttes, a Cantus Kamarakórus, valamint a kézdivásárhelyi tehetségek: Harmatfű néptánccsoport, Tamás Anna, Szabó Hedda, Bagoly Anabella, Szalló Erzsébet, Vida Tímea, Fábián Ágnes, Furus Ábel és Bartók Rebeka.

Fotók: Tofán Levente