Kézdivásárhely Infó Centrum

» Elmarad: Titkolt Ellenállás, Óbudai Fiúk Meg A Ramon és OI-Kor zenekarok koncetrje a Szikla Panzióban

Elmarad: Titkolt Ellenállás, Óbudai Fiúk Meg A Ramon és OI-Kor zenekarok koncetrje a Szikla Panzióban - A Hatvannégy vármegye ifjúsági mozgalom (HVIM) szervezésében november 2.-án, pénteken este 20 órától a Szikla Panzióban (Ady Endre út 40., hátsó terem) csap a húrok közé a 20 éves Titkolt Ellenállás zenekar. Előzenekarként fellépnek az Óbudai Fiúk Meg A Ramon és  OI-Kor zenekarok.A belépő 15 lej.Ízelítőnek megkértük a Titkolt Ellenállás frontemberét, Kima Norbertet, hogy válaszoljon pár kérdésünkre.Mikor és milyen céllal alakult a zenekar? Mi volt akkor a kitűzött cél?1993 november 23-án volt az első hivatalos próba. A 'rendszerváltás' után voltunk, de az már tisztán látszódott az új 'demokratikus' kormány intézkedésein, hogy nem jó irányba terelik az ország szekerét. Ezért egyértelművé vált számunkra, hogy az igazság mellett és az ország és népünk érdekében emeljük fel hangunkat a zenénkben is. Mivel akkoriban már tagjai voltunk egy erős skinhead mozgalomnak, ezért egyenes volt az út, hogy ebben a műfajban akarunk zenélni.Az idén voltatok Székelyföldön a Székely Szigeten hogyan éreztétek magatokat? Milyen volt az erdélyi közönség?Székelyföldre mindig felemelő érzés menni és játszani egyaránt. Mi alföldi srácok különösen nem tudunk betelni a természet szépségeivel.A IV. Székely Sziget újonnan választott helyszíne is ezek közé tartozik (nagyon jó választás volt).A közönség most is hozta a tőle megszokott formáját és a villanytrafó kigyulladása miatti, közel két órás csúszást is kivárta, hogy a zenekarral együtt bulizhasson. Ezt a kis malőrt a szervezők hatékonyan megoldották. Nagyon jól éreztük magunkat ismét, 2006. óta minden évben játszottunk Erdélyországban és mindig tartogat számunkra újdonságokat.Novemberi hónapban két Székelyföldi városban koncerteztek, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen milyen érzés elszakított területen zenélni?Ez mindig felemelő! Erdélyben, azon belül is Székelyudvarhelyen, a központban, mindig úgy érezzük, mintha csonkaország terültén koncerteznénk, semmi nem utal a megszállókra. Minden tiszteletünk az erdélyi magyaroké, hogy ezt a bástyát ilyen szinten meg tudták védeni és őrizni 1920 óta!Nekünk még más elszakított területen sajnos nem valósulhatott meg fellépésünk (a hatóságok buzgósága miatt!).Számíthatnak-e a rajongók a közel jövőben új albumra?Igen, gőzerővel dolgozunk a jövőre megjelenő, 20 éves, jubileumi lemezünkön, ami egy DVD melléklettel fog megjelenni a 2013. november 15-én Budapesten megrendezésre kerülő születésnapi koncertünkön, amit az akkor 30 éves OI-KOR zenekar társaságában ünneplünk és a magyar Skinhead mozgalom megalakulásának 30. évfordulóját is ekkor tartjuk számos vendéggel, ahová Erdélyországból is várunk mindenkit szeretettel!Mit üzensz a Székelyföldi rajongóknak?Mindenkit szeretettel várunk koncertjeinkre 2012. november 2-án, pénteken Kézdivásárhelyen, november 3-án, szombaton Székelyudvarhelyen!Kitartás, üdv: Norbi, T.E. zenekarhttp://www.titkolt.huSzőcs ZoltánHVIM - KézdivásárhelyNemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni SOHA!!!ZENEKARI KÖZLEMÉNYSajnálattal közöljük, hogy a 2012. november 2-i kézdivásárhelyi, valamint november 3-i székelyudvarhelyi Titkolt Ellenállás, OI-KOR, Óbudai Fiúk meg a Ramon koncertek a Titkolt Ellenállás zenekarban felmerült egészségügyi probléma miatt elmaradnak. Az OI-KOR-ral közös szervezésű koncertekre a technikai feltételeket a két zenekar közösen oldotta volna meg. De mivel ma délután értesültünk zenész társunk állapotáról, így az idő szűke miatt már nem volt megoldható, hogy az OI-KOR zenekar nagyobb buszt béreljen, hogy beférjen a koncertek lebonyolításához szükséges hangtechnika, ezért, ennek hiányában ők sem tudnak fellépni.Arra gondoltunk, hogy a jövő év tavaszán bepótoljuk az elmaradó koncerteket!Ezúton is megértéseteket kérjük, jövőre találkozunk!Tisztelettel: Titkolt Ellenállás zenekar

A Hatvannégy vármegye ifjúsági mozgalom (HVIM) szervezésében november 2.-án, pénteken este 20 órától a Szikla Panzióban (Ady Endre út 40., hátsó terem) csap a húrok közé a 20 éves Titkolt Ellenállás zenekar. Előzenekarként fellépnek az Óbudai Fiúk Meg A Ramon és  OI-Kor zenekarok.
A belépő 15 lej.



Ízelítőnek megkértük a Titkolt Ellenállás frontemberét, Kima Norbertet, hogy válaszoljon pár kérdésünkre.

Mikor és milyen céllal alakult a zenekar? Mi volt akkor a kitűzött cél?
1993 november 23-án volt az első hivatalos próba. A "rendszerváltás" után voltunk, de az már tisztán látszódott az új "demokratikus" kormány intézkedésein, hogy nem jó irányba terelik az ország szekerét. Ezért egyértelművé vált számunkra, hogy az igazság mellett és az ország és népünk érdekében emeljük fel hangunkat a zenénkben is. Mivel akkoriban már tagjai voltunk egy erős skinhead mozgalomnak, ezért egyenes volt az út, hogy ebben a műfajban akarunk zenélni.

Az idén voltatok Székelyföldön a Székely Szigeten hogyan éreztétek magatokat? Milyen volt az erdélyi közönség?
Székelyföldre mindig felemelő érzés menni és játszani egyaránt. Mi alföldi srácok különösen nem tudunk betelni a természet szépségeivel.
A IV. Székely Sziget újonnan választott helyszíne is ezek közé tartozik (nagyon jó választás volt).
A közönség most is hozta a tőle megszokott formáját és a villanytrafó kigyulladása miatti, közel két órás csúszást is kivárta, hogy a zenekarral együtt bulizhasson. Ezt a kis malőrt a szervezők hatékonyan megoldották. Nagyon jól éreztük magunkat ismét, 2006. óta minden évben játszottunk Erdélyországban és mindig tartogat számunkra újdonságokat.

Novemberi hónapban két Székelyföldi városban koncerteztek, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen milyen érzés elszakított területen zenélni?
Ez mindig felemelő! Erdélyben, azon belül is Székelyudvarhelyen, a központban, mindig úgy érezzük, mintha csonkaország terültén koncerteznénk, semmi nem utal a megszállókra. Minden tiszteletünk az erdélyi magyaroké, hogy ezt a bástyát ilyen szinten meg tudták védeni és őrizni 1920 óta!
Nekünk még más elszakított területen sajnos nem valósulhatott meg fellépésünk (a hatóságok buzgósága miatt!).

Számíthatnak-e a rajongók a közel jövőben új albumra?
Igen, gőzerővel dolgozunk a jövőre megjelenő, 20 éves, jubileumi lemezünkön, ami egy DVD melléklettel fog megjelenni a 2013. november 15-én Budapesten megrendezésre kerülő születésnapi koncertünkön, amit az akkor 30 éves OI-KOR zenekar társaságában ünneplünk és a magyar Skinhead mozgalom megalakulásának 30. évfordulóját is ekkor tartjuk számos vendéggel, ahová Erdélyországból is várunk mindenkit szeretettel!

Mit üzensz a Székelyföldi rajongóknak?
Mindenkit szeretettel várunk koncertjeinkre 2012. november 2-án, pénteken Kézdivásárhelyen, november 3-án, szombaton Székelyudvarhelyen!
Kitartás, üdv: Norbi, T.E. zenekar

http://www.titkolt.hu

Szőcs Zoltán
HVIM - Kézdivásárhely
Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni SOHA!!!


ZENEKARI KÖZLEMÉNY

Sajnálattal közöljük, hogy a 2012. november 2-i kézdivásárhelyi, valamint november 3-i székelyudvarhelyi Titkolt Ellenállás, OI-KOR, Óbudai Fiúk meg a Ramon koncertek a Titkolt Ellenállás zenekarban felmerült egészségügyi probléma miatt elmaradnak. Az OI-KOR-ral közös szervezésű koncertekre a technikai feltételeket a két zenekar közösen oldotta volna meg. De mivel ma délután értesültünk zenész társunk állapotáról, így az idő szűke miatt már nem volt megoldható, hogy az OI-KOR zenekar nagyobb buszt béreljen, hogy beférjen a koncertek lebonyolításához szükséges hangtechnika, ezért, ennek hiányában ők sem tudnak fellépni.
Arra gondoltunk, hogy a jövő év tavaszán bepótoljuk az elmaradó koncerteket!
Ezúton is megértéseteket kérjük, jövőre találkozunk!

Tisztelettel: Titkolt Ellenállás zenekar

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!