Első tanévnyitójának 20. évfordulóját ünnepli Csíkszeredában a Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2012-es intézményi akkreditáció óta az első tanévnyitó évfordulóján szervezi meg az Egyetem Napja eseményt. Idén a partnerintézmények képviselői, a munkatársak és hallgatók mellett a szélesebb közönség számára is megnyitják az október 2-ai, szombat délutáni zenei programokon való részvételt, Szabó Balázs Bandája-koncertre hívva minden érdeklődőt a Csíkszeredai Kar parkolójában.

A Sapientia EMTE húsz éve, 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, és az elmúlt húsz év alatt látványosan fejlődött: az akkori két oktatási helyszín, Csíkszereda és Marosvásárhely azóta kiegészült Kolozsvárral, majd Sepsiszentgyörggyel, és folyamatosan bővül az oktatási kínálat is, hogy az egyetem minél több szakterületen nyújthasson anyanyelvű képzést hallgatói számára. Az idei jubileumi rendezvény a húszévnyi fejlődés ünnepe, a program egy részét pedig a város lakói és az ide látogatók számára is hozzáférhetővé teszik a szervezők: a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának parkolójában megszervezett zenei programokon mindenkit szeretettel várnak október 2-án, szombaton 17 órától. Először Smoothnoise zenél, majd Szabó Balázs Bandája koncertezik, végül pedig a Halott Pénz egyik tagja, DJ Venom lép fel. Látványban sem lesz hiány: a Csíkszeredai Kar nemrég felújított épületét kivilágító fényjátékkal is készülnek a szervezők.

A részvétel ingyenes, azonban a járványügyi előírásoknak megfelelően minden 12 éven felüli résztvevőnek rendelkeznie kell az EU-s zöld igazolvánnyal, melyet abban az esetben igényelhet, ha 10 napnál régebbi oltási igazolása, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztje vagy a koronavírus-megbetegedésből kigyógyultak esetében minimum 15 nappal korábban kiállított, de 180 napnál nem régebbi igazolása van. A helyszínen, a bejárat előtt 16:00–22:00 óra között lehetőség lesz 30 lejes klinikai gyorsteszt végzésére is, mellyel negatív teszteredmény esetén szintén részt lehet venni a koncerten.

A szervezők az eseményt több naposra tervezik, a szombati zenei programokat október 3-án, vasárnap 11 órától egy zártkörű díszünnepség követi, melyet élőben lehet majd követni az egyetem YouTube-csatornáján ( http://kezd.in/JIc0U ).