Szeretettel várunk benneteket 2018. január 12-én, pénteken 17 órától Éltes Barna szobrászművész
időszakos kiállításának megnyitójára az Incze László Céhtörténeti Múzeumba.
A kiállítást megnyitja:
Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.
Közreműködik:
Biszak Bernadett XI. osztályos és Biszak Beáta V. osztályos tanuló.

"Jelen kiállítás anyaga 2017-ben készült. A bemutatott anyaggal szeretnék a képzőművészet iránt érdeklődők számára és magamnak egy keresztmetszetet nyújtani arról, hogy jelen pillanatban hol is tartok, mi az, ami most foglalkoztat engem.
A kiállított alkotások – szobrok, fotók, eredeti néprajzi tárgyak – gondolatvilága a szakrális művészet mélységét próbálja megközelíteni. Gondolatiságában a reneszánsz előtti művészethez kapcsolódik, amikor elsősorban nem az embert, hanem Istent helyezték a középpontba, amikor nem az ember, hanem az Isten nagyszerűségét hirdette minden alkotás, amikor a perspektíva nem
vízszintes, hanem függőleges volt, amikor még mélyen vallották, hogy emberé a munka és Istené a dicsőség."
Éltes Barna szobrászművész