Kézdivásárhely Infó Centrum

» Erdély Arca 2010 - Kiválasztották a legszebb tizenkettőt

Erdély Arca 2010 - Kiválasztották a legszebb tizenkettőt - Szeptember elsején egy egész napos válogatáson vettek részt azok a hölgyek, akik a www.erdelyarca.ro honlapra feltöltötték adatlapjukat, és hat fordulón át sikerült versenyben maradniuk. A kézdivásárhelyi Szikla Panzió termében az ötven elődöntős lányból egy nyolc tagú zsűri, hosszas tanakodás, meghallgatás és véleményösszevetés után döntött az Erdély Arca koronára legérdemesebb tizenkettő mellett.Az Erdély Arca szépségverseny elődöntős lányai szerda reggel érkeztek meg Kézdivásárhelyre, szusszanni sok idejük nem volt, hiszen 12 órakor már a zsűrinek kellett megmutatniuk magukat. A válogatás két részben zajlott: első körben húsz lányt tartott bent a zsűri, akik 15 órakor álltak ismét az ítészek elé. Hangulatoldásként rövid beszélgetés következett a lányokkal, ahol legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy mit kezdenének a lányok az Erdély Arca címmel, és melyek az elképzeléseik a jövőt illetően. A nyolctagú zsűri elsősorban az összhatást nézte, de nagy hangsúlyt fektetett a zsűri arra is, hogy a lányok mennyire nyitottak, hogyan mozognak, mennyit adnak a külsőjükre, és, nem utolsó sorban, hogy mit lehet kihozni belőlük a tíz napos felkészítő tábor alatt. Amint a zsűri meghozta a döntését, a lányoknak rögtön bizonyítaniuk kellett - az Erdély Arca hivatalos fotósai, Fekete Márton és László Attila (Dogy) el is készítették róluk az első fotókat. A döntőbe jutott lányok szeptember másodikával kezdődően megkezdték a felkészülést a 'nagy napra', ez idő alatt a kemény munkán kívűl szórakozásban is lesz részük bőven: reggelenként Kangoo Jumps órával kezdik a napot Forró Éva vezetésével, de a tíz nap alatt kipróbálhatják a siklóernyőzést is!A gálaestre jegyek még kaphatók Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban, a Brooklyn üzletben és a Réka fodrászatban, valamint Sepsiszentgyörgyön a Székely Hírmondó szerkesztőségében. Bővebb információk a www.erdelyarca.ro honlapon. Az Erdély Arca korona várományosai:Antal Tímea, Csíkszereda, 19Berecki Evelyn, Nagyvárad, 19Péter Emőke, Szováta, 17Mátis Henrietta, Kézdivásárhely, 17Szopos Krisztina, Csíkszereda, 19Takács Krisztina, Nagyvárad, 17Barabás Réka Anikó, Sepsiszentgyörgy, 18Darvas Erika, Csíkszereda, 22Nitu Tímea, Csíkszereda, 20Máté Erdélyi Borbála, Székelykeresztúr, 22Szathmári Imola, Marosvásárhely, 17Jánó Csilla, Csíkszereda, 19Az elődöntős zsűri tagjai:Szász Réka, modellSzigethi Szabolcs, modellMáthé Réka, divattervezőFábián Réka, fodrászKurkó Árpád, a Hargita Gyöngy Rt. vezérigazgatójaSükösd Ede, az ILU Market üzletlánc tulajdonosaKocsis Károly, a Székely Hírmondó lapigazgatójaMénessy Kinga, az Erdély Arca sajtóreferense

Szeptember elsején egy egész napos válogatáson vettek részt azok a hölgyek, akik a www.erdelyarca.ro honlapra feltöltötték adatlapjukat, és hat fordulón át sikerült versenyben maradniuk. A kézdivásárhelyi Szikla Panzió termében az ötven elődöntős lányból egy nyolc tagú zsűri, hosszas tanakodás, meghallgatás és véleményösszevetés után döntött az Erdély Arca koronára legérdemesebb tizenkettő mellett.

Az Erdély Arca szépségverseny elődöntős lányai szerda reggel érkeztek meg Kézdivásárhelyre, szusszanni sok idejük nem volt, hiszen 12 órakor már a zsűrinek kellett megmutatniuk magukat. A válogatás két részben zajlott: első körben húsz lányt tartott bent a zsűri, akik 15 órakor álltak ismét az ítészek elé. Hangulatoldásként rövid beszélgetés következett a lányokkal, ahol legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy mit kezdenének a lányok az Erdély Arca címmel, és melyek az elképzeléseik a jövőt illetően. A nyolctagú zsűri elsősorban az összhatást nézte, de nagy hangsúlyt fektetett a zsűri arra is, hogy a lányok mennyire nyitottak, hogyan mozognak, mennyit adnak a külsőjükre, és, nem utolsó sorban, hogy mit lehet kihozni belőlük a tíz napos felkészítő tábor alatt. Amint a zsűri meghozta a döntését, a lányoknak rögtön bizonyítaniuk kellett - az Erdély Arca hivatalos fotósai, Fekete Márton és László Attila (Dogy) el is készítették róluk az első fotókat.

A döntőbe jutott lányok szeptember másodikával kezdődően megkezdték a felkészülést a "nagy napra", ez idő alatt a kemény munkán kívűl szórakozásban is lesz részük bőven: reggelenként Kangoo Jumps órával kezdik a napot Forró Éva vezetésével, de a tíz nap alatt kipróbálhatják a siklóernyőzést is!

A gálaestre jegyek még kaphatók Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban, a Brooklyn üzletben és a Réka fodrászatban, valamint Sepsiszentgyörgyön a Székely Hírmondó szerkesztőségében. Bővebb információk a www.erdelyarca.ro honlapon.

Az Erdély Arca korona várományosai:
Antal Tímea, Csíkszereda, 19
Berecki Evelyn, Nagyvárad, 19
Péter Emőke, Szováta, 17
Mátis Henrietta, Kézdivásárhely, 17
Szopos Krisztina, Csíkszereda, 19
Takács Krisztina, Nagyvárad, 17
Barabás Réka Anikó, Sepsiszentgyörgy, 18
Darvas Erika, Csíkszereda, 22
Nitu Tímea, Csíkszereda, 20
Máté Erdélyi Borbála, Székelykeresztúr, 22
Szathmári Imola, Marosvásárhely, 17
Jánó Csilla, Csíkszereda, 19

Az elődöntős zsűri tagjai:
Szász Réka, modell
Szigethi Szabolcs, modell
Máthé Réka, divattervező
Fábián Réka, fodrász
Kurkó Árpád, a Hargita Gyöngy Rt. vezérigazgatója
Sükösd Ede, az ILU Market üzletlánc tulajdonosa
Kocsis Károly, a Székely Hírmondó lapigazgatója
Ménessy Kinga, az Erdély Arca sajtóreferense

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Erdély Arca 2010

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!