Zöld Nap Egyesület

» Évet értékelt a Zöld Nap Egyesület

Évet értékelt a Zöld Nap Egyesület - Tegnap tartotta meg évzáró közgyűlését a céhes városi Zöld Nap Egyesület. A 2013-as év értékelése után a jövőbeli tervekre helyezték a hangsúlyt.Az eseményen készült fotók megtekinthetők az egyesület facebook adatlapján.Az esemény fő célja volt, hogy a jelenlévők megtárgyalják a mögöttük álló év legfontosabb történéseit, eredményeit, beszámoljanak az esztendő során folytatott tevékenységekről. A résztvevők üdvözlését követően Ráduly Attila egyesületi elnök prezentációban foglalta össze a 2013-as munkaévet.A jelenlévők visszaemlékeztek a munkák egy-egy érdekes, vagy éppenséggel szívmelengető pillanatára, majd kitűzték a jövő év céljait. Egyrészt tovább folytatjuk a 2013-as évben sikerrel működő rendezvényeiket, másrészt újabb tevékenységekkel bővítik ezeket.Ezt követően Balázs Attila volt önkéntes koordinátor köszönte meg az önkénteseknek az önzetlen, szabadidejük feláldozásával végzett munkát. A közgyűlésen összegezték az egyesület ez évi működését is, annak költségvetését, valamint a kommunikációs tevékenységet.Mára bebizonyosodott, hogy az alapszabályban kitűzött célok szerint működő, erős közösség kovácsolódott össze a Zöld Nap Egyesület keretében. Ezen estét is kötetlen hangulatban töltötte együtt a tagság a legfiatalabbaktól az idősebb korosztályig. Az észrevételek, vélemények, javaslatok után az évzáró megbeszélés egy koccintással zárult.Szerző: Ráduly AttilaFotó: Gema Puerma Castillo

Tegnap tartotta meg évzáró közgyűlését a céhes városi Zöld Nap Egyesület. A 2013-as év értékelése után a jövőbeli tervekre helyezték a hangsúlyt.

Az eseményen készült fotók megtekinthetők az egyesület facebook adatlapján.

Az esemény fő célja volt, hogy a jelenlévők megtárgyalják a mögöttük álló év legfontosabb történéseit, eredményeit, beszámoljanak az esztendő során folytatott tevékenységekről. A résztvevők üdvözlését követően Ráduly Attila egyesületi elnök prezentációban foglalta össze a 2013-as munkaévet.
A jelenlévők visszaemlékeztek a munkák egy-egy érdekes, vagy éppenséggel szívmelengető pillanatára, majd kitűzték a jövő év céljait. Egyrészt tovább folytatjuk a 2013-as évben sikerrel működő rendezvényeiket, másrészt újabb tevékenységekkel bővítik ezeket.

Ezt követően Balázs Attila volt önkéntes koordinátor köszönte meg az önkénteseknek az önzetlen, szabadidejük feláldozásával végzett munkát. A közgyűlésen összegezték az egyesület ez évi működését is, annak költségvetését, valamint a kommunikációs tevékenységet.

Mára bebizonyosodott, hogy az alapszabályban kitűzött célok szerint működő, erős közösség kovácsolódott össze a Zöld Nap Egyesület keretében. Ezen estét is kötetlen hangulatban töltötte együtt a tagság a legfiatalabbaktól az idősebb korosztályig. Az észrevételek, vélemények, javaslatok után az évzáró megbeszélés egy koccintással zárult.

Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Gema Puerma Castillo

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!