2016 április 25-én a Vigadóban került sor a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének és a búcsi Kultúráért és Turizmúsért Társulás közös, hagyományőrző kiállítására.

Ez a kiállítás már 2010-ben el volt tervezve, a Kecskeméten szervezett Kárpátmedencei Asszonytalálkozón! Akkor ismerkedtünk meg Szobi Eszter barátunkkal, a társulás vezetőjével, aki most, 50-ed magával, elhozott 7 családot a szép, és a világot összejárt, híres Népiviseletes Babacsaládok gyűjteményéből, a felvidék féltve őrzött kincseiből! Köszönjük, hogy velünk is megosztották szülőhelyük szép hagyatékát!

https://www.kezdi.info/documents/kezdi_info_document_4022.jpg



Örülünk, hogy végre ennyi év után sikerült összehoznunk egy rövid találkozót, itt Székelyföldön is, e két helység egyesületi tagjaival! Mi tavaly voltunk Felvidéken, Búcson, Bátorkeszin és néhány magyarországi helységben könyvbemutatón. Mindenhol nagy szeretettel fogadtak! Akkor tekinthettük meg azt a gazdag népi babamúzeumot, aminek a megteremtése sok fáradtsággal járt, de amire nagyon büszkék lehetnek! Szobi Eszter volt a babakiállítás megálmodója és kivitelezője. Ezen - a nemzetünkön belüli, szép találkozón ismételten bebizonyosodott, hogy egy vérből valók vagyunk, hogy a határok csak elméletben jelentenek elválasztást Székelyföld, Felvidék, Vajdaság és az Anyaország közt! Közös törekvéseink vezérfonala, hogy nem szeretnénk elveszíteni azt amivel Isten megajándékozott: az identitásunkat!

Ez a kiállítás is bizonyíték volt erre: ha kevéskével is, de hozzájárulunk népünk örökségének továbbviteléhez.

https://www.kezdi.info/documents/kezdi_info_document_4019.jpg



Kodály Zoltán idézet

"Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának."

Ezen gondolatok vezéreltek minket is, amikor e kiállításra, a nőegyesületünk tagjaival mi is készítettünk egy környékünk falvaiban, városaiban viselt, székelyruha bemutatót, babáink beöltöztetése által! Szerenténk mi is megismerni ezáltal a gyönyörű mintákat, melyek helységenként változtak és falvakon az idősebb generáció szíve mélyén még szeretettel őrzi azokat!
A ruha elkészítési munkálatok gyors lefolyásúak voltak, Sylveszter Ibolya volt a szabó, varró mester és páran segítettünk neki, hogy befejezzük az első 16 baba ünnepi ruháját! Ezzel szeretnénk kezdetét venni egy, Székelyföld helységeinek népviseletét bemutató hagyományőrző, mozgó kiállításnak, ami Isten segítségével, reméljük sikerül is!

A babák mellett még megcsodálhattuk István Sándor népi faragómester gyönyörű bölcsőit és Jakabos Aranka szép szőtteseit. A vendégeink hoztak egy szép csipketerítő garniturát is, Kis Erzsébet munkáit! Köszönjük Mindannyiuknak!

A megnyitón közel száz résztvevő csodálhatta meg a kiállított, népi babákat, hallgathatta a történetüket. Megható, szívet-lelket melengető beszédek, szavalatok, nóták hangzottak el.

A megnyító bevezetőm után Szobi Eszter elnökasszony meleg hangon üdvözölte a jelenlévőket és bemutatta a babák alkotóit, akik felvidék különböző helységeiből jöttek. Ezután Biszak Enikő beszélt a kiállítás anyagáről, a népviseletekről.

A rendezvény hangulatát emelték szép szavalataikkal: fiatal egyesületi tagjaink Bagoly Anabella és Kertész Andrea, valamint a Kelemen Kata tanítónő, tagtársunk, által vezetett, a Petőfi Sándor Gimnázium mellett tevékenykedő, Szeretet Iskola 5 kisdiákja. Kelemen Zsanett, Kicsid Csaba-Zsolt, Csiszér Kristóf, Bencző Bella, Illyés Renáta. Köszönjük nekük

Köszönjük a felvidéki barátainknak, hogy eljöttek, szponzorainknak a segítséget, a Vigadó vezetőségének a helységet és tagtársainknak a fáradhatatlan munkájukat!

Fülöp Magdolna