
Az értékszüret mottót nemcsak az őszi vásárra, hanem a nagyszínpadi produkciókra is alkalmazni szeretnénk, ezért olyan fellépőket hívtunk a városnapokra, akik közkedveltek és minden korosztályt kiszolgálnak" - mondta az Őszi Sokadalom főszervezője, Ménessy Kinga. A városnapok színpadán pénteken lép fel Fenyő Miklós egy igazi Hungária rock'n'roll show-al, a hatvanas éveket megidéző ruhákban, rengeteg táncossal, és, természetesen, a legnagyobb slágereivel.
Szombat este a régi Lokomotiv GT-t idézik meg az LGT Emlékzenekarral, akik az "anyazenekar" vendégeként felléphettek a 2002-es LGT-fesztiválon, és akiket a legendás LGT is hivatalosan elismer feldolgozászenekarukként.
Záróakkordként, vasárnap estére egy Erdélyben soha nem látott produkciót hívtak meg a szervezők.
"Bevallom, kicsit merész vállalkozásra adtuk fejünket, amikor elhatároztuk, hogy zárásként kivisszük a színházat a nagyszínpadra" - mondta a főszervező. "Szerettünk volna valami egyedit is bevinni a városnapokba, olyant, ami máshol nincs egy városünnep keretében. Mivel a musical, mint műfaj közkedvelt és felér egy koncerttel, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk ennek sikerességét" - magyarázta Ménessy Kinga.
A városnapok színpadán, vasárnap a Hair című Broadway-musicalt láthatja a nagyérdemű, amelyet a szigetszentmiklósi Sziget Színház ad elő, Pintér Tibor főszereplésével és rendezésében. A musicalben szerepelnek még: Bordás Barbara, a Budapesti Operettszínház művésze, Makrai Pál, az Apostol, Korál és Kormorán együttesekből már jól ismert színész-énekes, Vörös Edit, szintén a Budapesti Operettszínház tagja, valamint a Rocktenors-ként megismert fiúk, Táborosi Márk, Mező Márió és Mező Zoltán, akik énekesi pályájuk mellett a Sziget Színházban játszanak. A világhíres musicalben 25 táncos működik közre, látványos díszlet és nagyszerű slágerek színesítik a produkciót.
X Balloon TransylvaniaÚj képet töltött fel.
Expressz PC SzervizÚj borítóképet töltött fel.
BEST TOOLS SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Vision Dent Technology Frissítette helyét a térképen.
chiuveteonline.ro Konyhai csapok és mosogatókFrissítette leírását.
TurbomasterFrissítette leírását.
Endocordis SRLÚj Centrum regisztráció.
Bauart - festék, vegyiáru kis- és nagykereskedésÚj borítóképet töltött fel.
MTR AUTO SERVICE SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Szekeres I. Istvan PFAMegváltozott a nyitvatartás.
Új termék: A padlótisztító az új felmosó - BEST TOOLS SRL
Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben - Kézdi Waldorf Egyesület
Confecționer, confecționeră / Varrókat, varrónőket alkalmazunk - Airquee
Meleglevegős hegesztő / Sudura cu aer cald - Airquee
Értékesitési munkatárs - Airquee
Marketing Menedzser - Airquee
2D/3D Designer - Airquee
Adminisztrációs munkatárs - Airquee
Lake Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Fairy-Valley Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !