Szeretettel várunk mindenkit a 2015-ös év és első két filmvetítésén mely Január 09-én Pénteken és Január 10-én 18 óra kezdettel, a belépés ingyenes kortól és nemtől függetlenül a helyszín a Kézdivásárhelyi Erzsébet Terem amelyet a 44 udvartér 1-es szám alatt találnak meg ez emeleten.

1. film rövid története és leírása:

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 142 perc, 2012 (16)

Történet (röviden):
A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembekerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

rendező: Gary Ross
író: Suzanne Collins
forgatókönyvíró: Gary Ross, Billy Ray
zeneszerző: T-Bone Burnett, James Newton Howard
operatőr: Tom Stern
producer: Nina Jacobson, Jon Kilik
vágó: Stephen Mirrione, Juliette Welfling

szereplő(k):
Jennifer Lawrence (Katniss Everdeen)
Josh Hutcherson (Peeta Mellark)
Liam Hemsworth (Gale Hawthorne)
Stanley Tucci (Caesar Flickerman)
Elizabeth Banks (Effie Trinket)
Lenny Kravitz (Cinna)
Woody Harrelson (Haymitch Abernathy)
Toby Jones (Claudius Templesmith)
Wes Bentley (Seneca Crane)
Alexander Ludwig (Cato)
Donald Sutherland (Snow elnök)

2. film rövid története és leírása:

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 139 perc, 2014 (16)

Történet (röviden):
Beatrice Prior (Shailene Woodley) a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dönteniük, hova akarnak tarozni: a Bátrakhoz, az Őszintékhez, az Önfeláldozókhoz, a Barátságosakhoz, vagy a Műveltekhez. Egyetlen döntés, amely örökre megváltoztathatja sorsukat.
Beatrice a vizsga során szembesül különleges képességével: az Elfajzottak közé tartozik, akik egyetlen csoportba sem sorolhatóak. Egy szabályok uralta világban azonban ez a legveszélyesebb dolog, ami egy fiatallal történhet: ha kitudódik, az egyet jelent a halállal. A több hetes beavatása során számos félelmével, gyengeségével kell szembesülnie a fiatal lánynak, miközben titkolnia kell valódi kilétét. Amikor rájön, hogy az Elfajzottakat végleg ki akarják iktatni, olyan tettre szánja el magát, amely mindenki számára meglepetést okoz.

rendező: Neil Burger
forgatókönyvíró: Evan Daugherty, Vanessa Taylor, Veronica Roth
zeneszerző: Junkie XL
operatőr: Alwin H. Kuchler
producer: Lucy Fisher, Pouya Shabazian, Douglas Wick
vágó: Richard Francis-Bruce

szereplő(k):
Shailene Woodley (Beatrice 'Tris' Prior)
Theo James (négyes)
Kate Winslet (Jeanine Matthews)
Miles Teller (Peter)
Ashley Judd (Natalie Prior)
Jai Courtney (Eric)
Zoë Kravitz (Christina)
Ray Stevenson (Marcus Eaton)
Tony Goldwyn (Andrew Prior)
Maggie Q (Tori)

Film hivatalos oldala: http://www.thehungergamesmovie.com/

Mozaik Filmklub - Kézdivásárhely hivatalos oldala:
https://www.facebook.com/mozaikfilmklub

Szervezők hivatalos oldala:
https://www.facebook.com/mintakezdi

Támogatók hivatalos oldala:
https://www.facebook.com/EMNP.kezdiszek

Háromszéki szövetség hivatalos oldala:
https://www.facebook.com/mintaharomszek

Országos szövetség hivatalos oldala:
https://www.facebook.com/Mintasok