Kézdivásárhelyi Kosárlabda - Kézdivásárhelyi Kosárlabda

Kézdivásárhelyi Kosárlabda

» Indul a KSE női kosárlabda csapata a Román Nemzeti Ligában

Hétfőn augusztus 13-án elkezdte a félkészülését a KSE női kosárlabda csapata a Nemzeti Ligában való szerepléshez (volt A osztály).
A KSE egy rendkívül sikeres tavaszi szezon után jön amikor U18-ban bronzérmet nyert és a klub 100 éves történelmében először női csapatsportban feljutott az első osztályba. Egy nagyon fiatal és tehetséges generációja van Kézdivásárhelynek, négy játékos az idén két korosztályban az ifjúsági EB-ken képviselték Romániát az utánpótlás válogatottakban. Rájuk fog épülni a csapat az elkövetkező szezonokban. Egy nagy kihívás lesz a lányoknak az idei bajnokság, ahol igazi profi játékosok ellen fognak harcolni és egy jó lehetőség, hogy ők is profivá váljanak.
Az első heti edzések Farkas Alpár irányításával a következő kerettel zajlottak: Demeter Hanna, Domokos Réka, Kászoni Boglárka, Rendy Réka, Koncz Enikő, Demeter Nóra, Lénárt Paula, Jakab Ágnes Kézdivásárhelyről, valamint négy fiatal vendégjátékos is itt van próbákon Plavitu Georgiana (Rm-Vilcea), Huszár Katalin (Gyergyószentmiklós), Dénes Réka (Udvarhely), Mihai Mihaela (Alexandria). A kovásznai Debreczi Iringót július végén keresztszalag szakadással Temesváron megműtötték, rá igazából csak a visszavágókon számíthat a csapat.
A klub továbbá előrehaladott tárgyalásokat folytat egy amerikai vendégjátékossal amely valószínűleg a hétvégén fog megérkezni Kézdivásárhelyre. A keret nagyon fiatal és tapasztalatlan, így elengedhetetlen 2-3 rutinos játékos leigazolása.
A költségvetés kialakítása folyamatban van, a klub számít a megyei, a városi önkormányzatok valamint a helyi vállalkozok támogatására.
A bajnokság nagyon színvonalasnak ígérkezik, az előző szezonokhoz képest több csapat is keményen beerősített külföldi játékosokkal. Az új idénytől a szövetség megengedte 6 külföldi játékos szerepeltetését mérkőzésenként, így közel 80 külföldi játékost igazoltak le a klubok.
A gazdasági krízis ellenére a 16-os felállásból 10 csapatnak is több mint 200.000 EU-os költségvetése van (az Euro Ligában szereplő Tirgovistenek 1 millió EU). A KSE költségvetése az idén ezeknél jóval szerényebb lesz, az objektíve hosszú távon megmaradni a Nemzeti Ligában, játék és fejlődési lehetőséget biztosítani a helyi és környékbeli  fiatal tehetségeknek, valamint további játékosokat nevelni a nemzeti válogatottaknak. A hivatalos verseny  a Román Kupa mérkőzéssel kezdődik szeptember 12.-én a KSE Bukarestbe játszik az Olimpia ellen  és 16-án a 100 evés évforduló ünneplésen lesz a visszavágó Kézdivásárhelyen.

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!