Intelligens jelzőlámpák segítik majd a forgalmat

Hét napirendi pont szerepelt a kézdivásárhelyi tanács soros ülésén, valamint a különfélék.

Elsőként a költségvetés módosításáról döntöttek a városatyák, ugyanis az Önkormányzat bevétele 197560 lejjel nőtt, kiadásai pedig főként a belső átrendezésre és a számlák kifizetésére irányul. 160000 lejt a Vigadó tűzvédelmi tervére költenek majd, 400000 lejből pedig két intelligens jelzőlámpát vásárolnak, amit a Dózsa György és Molnár Józsiás útkereszteződéséhez, illetve a Torjai út és Ady Endre út kereszteződéséhez szerelnek fel még az idén. A soron következő pont a faanyag eladásáról, valamint az értékesítési árának a módosításáról szólt, amelyet egyhangúlag szavaztak meg a tanácstagok.

A haramdik pontban a Vágóhíd utcai övezeti városrendészeti tervét hagyták jóvá. A negyedik pont a családon belüli erőszak áldozatai által kihívható csapat összetételét és feladatköreinek a jóváhagyását ölelte fel, amelyet szintén elfogadtak egyöntetűen. Az ötödik jóváhagyott napirendet a New Fashion Rt. 2018-as évi profitelosztás képezte, Kézdivásárhely Önkormányzata az összértéknek a 10 %-át kapja, ami jelen esetben 256510 lej.

Az utolsó két pontban szervezeti felépítést módosítottak, az első esetben az Önkormányzat szintjén, a második esetben pedig a városi kórház kapcsán bővültek a betöltendő állások.