
Irodalmi pályázati felhívás magyar ajkú fiatalok részére.
A pályázatra nevezni bármilyen műfajban lehet, fontos, hogy a pályázó csakis és kizárólag a saját szellemi tulajdonát képező művel jelentkezzen. A helyesírás fontos, a csúnya, trágár szavak és kifejezések elkerülendők.
A pályázat célja a kiemelkedő tehetségek felkarolása és támogatása az önkifejezésre, az irodalmi téren való megnyilvánulásra.
Az alkotásokat Word dokumentum formájában várjuk, egy A4-es oldalban, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel, normál sablon használatával, a kezdiemi@yahoo.com e-mail címre, március 15.-éig, éjfélig. Az iromány hozzácsatolandó az e-mail-hez, amelyben a következőket kérjük feltüntetni: az alkotás címét, műfaját, az alkotója nevét, életkorát, elérhetőségeit, címét és telefonszámát. Az adatokat bizalmasan kezeljük, másik fél számára nem adjuk át.
A műveket szakmai zsűri segítségével és hozzájárulásával értékeljük, a kiemelkedő alkotások a kézdivásárhelyi Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által összeállított kiadványban jelennek meg. Valamint az első három helyezést elért iromány gazdája jutalomban részesül. A díjátadóra március 22.-én, pénteken kerül sor a Vigadó Művelődési Ház kiállítótermében.
Ha bármilyen kérdés fogalmazódna meg benned a fent említettekkel kapcsolatban, érdeklődni lehet a 0766-102454-es telefonszámon, a kézdivásárhelyi EMI Facebook-oldalán: www.facebook.com/emi.kezdivasarhelyi, vagy a megadott e-mail címen.
Sok szerencsét kívánunk minden kedves pályázónak!
A kézdivásárhelyi EMI csapata
X Balloon TransylvaniaÚj képet töltött fel.
Expressz PC SzervizÚj borítóképet töltött fel.
BEST TOOLS SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Vision Dent Technology Frissítette helyét a térképen.
chiuveteonline.ro Konyhai csapok és mosogatókFrissítette leírását.
TurbomasterFrissítette leírását.
Endocordis SRLÚj Centrum regisztráció.
Bauart - festék, vegyiáru kis- és nagykereskedésÚj borítóképet töltött fel.
MTR AUTO SERVICE SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Szekeres I. Istvan PFAMegváltozott a nyitvatartás.
Új termék: A padlótisztító az új felmosó - BEST TOOLS SRL
Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben - Kézdi Waldorf Egyesület
Confecționer, confecționeră / Varrókat, varrónőket alkalmazunk - Airquee
Meleglevegős hegesztő / Sudura cu aer cald - Airquee
Értékesitési munkatárs - Airquee
Marketing Menedzser - Airquee
2D/3D Designer - Airquee
Adminisztrációs munkatárs - Airquee
Lake Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Fairy-Valley Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !