Karácsonkői fesztiválon A Sütemények Királynője

Az új évadban Karácsonkőre (Piatra Neamți-ra) szervezi első kiszállását a Tamási Áron Színház, ahol nemzetközi fesztiválon vesz részt a társulat A Sütemények Királynője című, Pálffy Tibor által rendezett előadással. A román nyelvű felirattal ellátott előadást szeptember 8-án este 20:30-tól láthatja a fesztivál közönsége.

Az idén szeptember 3–12. között megszervezett karácsonkői színházi fesztivál Románia legrégebbi színházi szakmai seregszemléje, melynek története 1969-re vezethető vissza. Kezdetben kétévente szervezték, aztán több éves kimaradások is voltak a rendszerváltás előtt és a kétezres években is, így az idei kiadás csupán a 32. lesz, mely több román színház előadása mellett belga, koszovói, lengyel, cseh, moldáv és német produkciókat is vendégül lát. A sütemények királynője a nemzetközi fesztivál egyetlen magyar nyelvű előadása lesz. A vendégjátékot megelőzően, 8-án délelőtt 11 órától közönségtalálkozót is tartanak, melynek meghívottja Pálffy Tibor, az előadás rendezője.

Pintér Béla A Sütemények Királynője című kortárs drámája egyike volt annak a három felolvasószínházi előadásnak, amelyekkel a színházak bezárása után szabadtéren várta a közönséget a Tamási Áron Színház társulata. A történet egy olyan család életét mutatja be, ahol a gyermekek és felnőttek egyaránt súlyos kereszteket cipelnek. Vagyis pontosan úgy élnek, mint közülünk sokan...

Pintér Béla, a darab szerzője a magyarországi színházi szakma egyik legelismertebb alkotója, aki egykor így ajánlotta az előadást a közönségnek: „Erőszak a családban – olvassuk az újságokban, látjuk a tévében, vagy hallunk róla a rádióban. – Szörnyű lehet! – gondolja az a néhány szerencsés, aki csak távolról hallott ilyesmiről. A többségnek azonban görcsbe rándul a gyomra, mert gyermekkori rémképek elevenednek meg benne e néhány szó hallatán, de az is lehet, hogy szülőként nem tiszta a lelkiismerete. Hősünk a hétéves Kosár Erika. Őt kell szeretni. Neki drukkoljanak!” Az előadás 14 éven felülieknek ajánlott.