A jövő hét folyamán Gyergyószentmiklóson és Bukarestben is vendégszerepel a Tamási Áron Színház Maria Wojtyszko Sam, avagy felkészülés a családi életre című kortárs lengyel darabjával, melyet Bocsárdi László rendezésében az elmúlt évadban mutatott be a társulat.

Gyergyószentmiklóson a tizenharmadik alkalommal megszervezett Nemzetiségi Színházi Kollokviumon lesz látható az előadás október 15-én, kedden 20 órától, Bukarestben pedig a hazai színházak legrangosabb seregszemléjén, az idén huszonkilencedik kiadásához érkezett Országos Színházi Fesztiválon (Festivalul Național de Teatru) mutatkozik be ismét a sepsiszentgyörgyi társulat október 18-án, pénteken 18 órától.

Mindkét fesztiválon visszatérő vendégnek számít a Tamási Áron Színház, a Kollokviumon legutóbb a Liliom, az Országos Színházi Fesztiválon pedig az Alice című előadásunkat mutattuk be, mindkét produkciót Bocsárdi László rendezte.

A Sam, avagy felkészülés a családi életre a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tavalyi végzős színészhallgatóinak közreműködésével készült. A tizenhárom éves kamasz szerepének alakításáért Erdei Gábor elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Díját.

A Sam, avagy felkészülés a családi életre című darab válófélben lévő szülők kamasz fiának útkeresését követi végig, a főhős életútja huszonhét tablószerűen összerakott jelenetből áll össze, amelyek mindegyike egy-egy sűrített magánytörténet. Wojtyszko drámája nem didaktikus tanmese, mely megoldásokat kínál a kamaszlét mindennapi problémáira, inkább zavarba ejtő látlelet a lengyel és a nyugati társadalmak kaotikusságáról, mely a kamaszok irányvesztettségében is tetten érhető, akiknek sem a szülők, sem az oktatási rendszer, sem az egyház nem tud hiteles jövőképet adni. Sam – akinek neve lengyelül azt jelenti: egyedül – az összes tipikus serdülőkori válsághelyzetet megéli a történetben, biztos iránytűi azonban nincsenek, csupán képzelt barátja, egy tudathasadásos hörcsög tanácsaira támaszkodhat.

Bocsárdi László szerint Maria Wojtyszko darabja messze túlmutat az elmesélt történeten, sokrétű és igényes formában dolgozza fel a családi és társadalmi témák rég lerágott csontjait. „Azért izgalmas számomra ez a szöveg, mert rendkívül bátor, de nemcsak a polgárpukkasztás a célja, hanem valóban szembemegy néhány tabutémának számító kérdéssel” – fogalmazott a rendező.