Kézdi.infó - Szerkeszd saját borítóképed a kézdi.infó oldaladon

Szerkeszd saját borítóképed a kézdi.infó oldaladon

» Kokárdakészítés Kézdialmáson

Kokárdakészítés Kézdialmáson - Kézdikővár a Kézdiszékért Egyesület rendezvény sorozatának a következő állomása. Gazdáknak szóló előadás, a március 15.-e közeledte alkalmából kokárdakészítés és honosítás szerepel a Kézdialmási programban, amire március 9.-én pénteken 15 órától kezdődően kerül sor a Kézdikővári iskolában.A programok sorát Motica Róbert agrármérnök, pályázat író szakember nyitja, meg aki a kézdikővári gazdák számára olyan pályázati lehetőségekről kíván tájékoztatást nyújtani, ami által ők maguk is vissza nem fizetendő támogatáshoz juthatnak a vállalkozásuk, gazdaságuk fejlesztéséhez. A szakember elmondása szerint nagyon sok jó lehetőség van, amiről álmodozunk, de nem tudjuk, hogy ezekhez a forrásokhoz hogyan kell hozzá jutni. Az előadás ebben kíván segítséget nyújtani az érdeklődőknek.Az előadás után a március 15-e közeledte alkalmából kokárdát készíthetnek az érdeklődők egy kézműves foglalkozás keretében. A részvétel a foglalkozáson ingyenes.A rendezvénnyel párhuzamosan a Kézdiszéki EMNT-vel együtt működve, annak kihelyezett irodájával segítséget kívánunk nyújtani azoknak, akik a magyar állampolgársághoz szükséges iratcsomójukat össze szeretnék állítani. Körutunk alkalmával több településen igénybe vették ezt a lehetőséget. Több szakembert is viszünk magunkkal így egy időben több ügyféllel is tudunk foglalkozni. Ezt a szolgáltatást 15 órától 19 óráig vehetik igénybe a kedves érdeklődők.

Kézdikővár a Kézdiszékért Egyesület rendezvény sorozatának a következő állomása. Gazdáknak szóló előadás, a március 15.-e közeledte alkalmából kokárdakészítés és honosítás szerepel a Kézdialmási programban, amire március 9.-én pénteken 15 órától kezdődően kerül sor a Kézdikővári iskolában.
A programok sorát Motica Róbert agrármérnök, pályázat író szakember nyitja, meg aki a kézdikővári gazdák számára olyan pályázati lehetőségekről kíván tájékoztatást nyújtani, ami által ők maguk is vissza nem fizetendő támogatáshoz juthatnak a vállalkozásuk, gazdaságuk fejlesztéséhez. A szakember elmondása szerint nagyon sok jó lehetőség van, amiről álmodozunk, de nem tudjuk, hogy ezekhez a forrásokhoz hogyan kell hozzá jutni. Az előadás ebben kíván segítséget nyújtani az érdeklődőknek.
Az előadás után a március 15-e közeledte alkalmából kokárdát készíthetnek az érdeklődők egy kézműves foglalkozás keretében. A részvétel a foglalkozáson ingyenes.
A rendezvénnyel párhuzamosan a Kézdiszéki EMNT-vel együtt működve, annak kihelyezett irodájával segítséget kívánunk nyújtani azoknak, akik a magyar állampolgársághoz szükséges iratcsomójukat össze szeretnék állítani. Körutunk alkalmával több településen igénybe vették ezt a lehetőséget. Több szakembert is viszünk magunkkal így egy időben több ügyféllel is tudunk foglalkozni. Ezt a szolgáltatást 15 órától 19 óráig vehetik igénybe a kedves érdeklődők.

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!