Október 21-én a Zöld Nap Egyesület tagjai meghívás alapján ellátogattak a Nagy Mózes Elméleti Líceumba. Az iskola dísztermében 32 diák egy két órás környezetvédelmi aktivitáson vehetett részt. A tanuló ifjúság is nap, mint nap tapasztalja, hogy milyen drámai változásokon megy keresztül földünk és közvetlen környezetük. Az ez irányú nevelés célja, tudatosítani a 16 éves diákokban, hogy csak környezettudatos magatartással lehet ezeket a folyamatokat lelassítani. Eredményt csak a hatékony megelőzés biztosíthat. Fontosnak tartják, hogy egy új környezettudatos szemléletű generáció nőjön fel.

A rendezvényről készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán

Az egyesület bemutatása után a résztvevők csoportokra oszlottak, majd a hétfői eseményhez hasonlóan különböző stratégiákat dolgoztak ki egy képzeletbeli település megmentéséért. Mind a hét csoport nagyon hatékonynak bizonyuló megoldásokat fejlesztettek ki, így bátran kijelenthetjük, hogy a Bartabás sikeresen megmentődött az őt ért szennyezésektől. Az "Egy képzeletbeli település megmentése" elnevezésű interaktív foglalkozás a Zöld Nap suli projekt alatt átdolgozott tevékenység, mely nagy sikernek örvend a diákok körében.
Egy rövid szünetet követően egy per alanyait kellett eljátsszák a tizedik A osztályos diákok. Volt aki a bíró, a jegyző, az esküdtek vagy éppen a vádló, vádlott bőrébe bújt. A per témája a szelektív hulladékgyűjtés volt, és a vádlók, vádlottak arról próbálták meggyőzni az esküdtszéket, hogy érdemes-e avagy nem szelektíven gyűjteni. Ez érdekében a résztvevő fiatalok érdekesnél érdekesebb érveket hoztak fel, így egy tanulságos vitának lehettünk tanúi.

A zöldek köszönik Cserei Gyöngyvér és Györgyjakab Boróka tanárnőknek a meghívást.

Fotó: Derzsi Katalin