Hétvégén került megrendezésre a második forduló az U16-os lányoknál. A tornát Jászvásár szervezte és rajtuk kívül, még részt vett Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely. Utóbbi veretlenül zárta a második tornát is, így a torna végén a tabella élén áll 6 győzelemmel és 0 vereséggel.
A kézdivásárhelyi lányok első nap Csíkszeredával mérkőztek meg, akik ellen 49-31-es arányban győzedelmeskedtek. A Sepsiszentgyörgyi lányok meg a házigazdák ellen léptek pályára, akik ellen 4 pontos győzelmet sikerült szerezniük. A végső eredmény 60-64 lett Sepsiszentgyörgy javára.
A második nap egy székely rangadóval kezdődött, ahol is Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda mérte össze az erejét. Bordás Noémi által irányított lányok 20 pontos győzelmet arattak, eredmény 58-38.
Ezt követte a házigazda iașii csapat mérkőzése a Nagy Mózes Sport Iskola ellen. Farkas Alpár által irányított lányok könnyed győzelmet arattak, 70-53-as arányban.
Délután került sor a torna két veretlen csapatának csatájára, ahol a kézdivásárhelyiek 64-50 arányban múlták felül a sepsiszentgyörgyi lányokat.
A házigazdák utolsó mérkőzését Csíkszereda ellen játszotta és megszerezte az első győzelmét ezen a tornán, a mérkőzés eredménye 81-58.
A kézdivásárhelyi csapat tagjai: Kozmán Kriszta, Tuchilus Kriszta, Lénárt Andrea, Nagy Júlia, Demkó Hanna, Marthi Kriszta, Pászka Melinda, Bándi Blanka, Bara-Németh Beáta,Oláh Zsanett, edző Farkas Alpár.

Grupa 3
1. LT Nagy Mozes Targu Secuiesc 6/0-12p.
2. CSS Sfantu Gheorghe 4/2-10p.
3. CSS Unirea Iasi 2/4-8p.
4. CSM VSKC Miercurea Ciuc 0/6-6p.