Jó iramú mérkőzést láthatott a sportkedvelő közönség, a hétfő délelőtti felnőtt női Liga I. rangadón a Sportcsarnokban. Jó hír volt KSE-nél, hogy több mint 3 hét után Debreczi Iringó és Voloncs Orsolya kezéről levették a gipszet, tudtak vállalni a játékot, ám a szombati U18-as Rapid elleni rangadó után Biszak Bogi szenvedett boka sérülést, így ismét nélkülözni kellet az egyik alapembert. Hazai kosarakkal indult a találkozó, csapatunk szépen szövögette támadásait, ám a negyed végére a temesváriak rendezték soraikat és felzárkóztak 2 ponttal. A második negyedtől a vendégek, enyhe fölénybe kerültek és a negyed végére 3 pontos idegen vezetést jegyeztek a tabellán. A folytatásban továbbra is nagyon kiegyensúlyozott volt a játszma, Csapatunk a szervezett játékával jeleskedett, míg a tapasztalt játékosokból álló ellenfelünk egyéni megoldásokkal gyűjtögette pontjait. A végen a rutin győzött, habár a különbség igazából a büntetődobások értékesítésénél dőlt el, ugyanis lányaink a javunkra megítélt 26 büntetőből csupán 9-et értékesítettek, míg Brosowski Monikaek 19-ből 12-őt. Örvendetes, hogy továbbra is tart Incze Henrietta remek dobó formája, ezúttal 19-et szórt az ellenfél kosarába. A vereség ellenére fiatal csapatunkat dicséret illeti, jó úton haladnak, játékunk látványos, csupán a tapasztalat hiányzik még. A következő fordulóban, a hétvégén állunk, míg két hét múlva Ploiesti lesz az ellenfél.

KSE-Temesvár MSK: 51-60 (14-12, 13-18, 7-14, 17-16)